Kilenc új állampolgárt köszöntöttek Pécsett

Kilenc határon túli magyar határozott csütörtökön úgy, hogy papíron is tanúbizonyságot tesz hovatartozásáról, és teszi le az állampolgári esküt. Az újonnan avatott állampolgárokat Őri László alpolgármester köszöntötte a bensőséges eseményen.

Az ünnepélyen erdélyi, kárpátaljai, délvidéki magyarok aláírásukkal és eskütételükkel erősítették meg szándékukat, és váltak hivatalosan is Magyarország állampolgáraivá.

Őri elmondta, leginkább az emlékezésről szól ez a felemelő esemény. Emlékezni kell legnagyobb történelmi tragédiánkra, mely során honfitársaink százezrei kerültek távol Magyarországtól, és jutottak kisebbségi sorsra.

Emlékezni kell arra a 2004-es népszavazási tragédiára is, mikor az ország vezetői arra biztatták a magyarokat, mondjanak nemet a kettős állampolgárságra.

honosítás, hl08
Őri egész Magyarország nevében köszöntötte a kilenc új állampolgárt

Pécsett eddig közel 600 fő tette le eddig az állampolgári esküt, ez a szám jól mutatja, hogy Magyarország nemzetpolitikai törekvései helyesek – mondta az alpolgármester.

Kallós István Lóránd Erdélyben, Nagybányán született, a Pécsi Tudományegyetem tanulója immáron harmadik éve. Tanulmányai befejeztével itt szeretne munkát vállalni és családot alapítani.

Jóval több számára ez mint egy papír, úgy érzi, így vált teljessé az élete.

A fiatal férfi büszke magyarságára, melyet már hivatalosan is elismerhet. Szeret itt élni, szereti a várost, és arra is büszke, hogy az ország első egyetemén tanulhat.

honosítás, hl05
Kallós István Lóránd a PTE tanulója, Pécsett szeretne élni

Tóth Julianna, Juci néni végig könnyeivel küszködött az eskütétel alatt. A beregszászi 75 éves néni elcsukló hangon mondta, egész életében magyarnak érezte magát Kárpátalján, ahol nehéz volt ezt megélnie egy kisebbség tagjaként. Évtizedek óta várt erre a napra.

Az okirat szimbolizálja hovatartozását, elmondhatatlan érzés, hogy végre az anyaország tagjává válhatott hivatalosan is.

honosítás, hl03
A kárpátaljai Juci néni 75 évesen vált hivatalosan is magyarrá

Hirdetés