10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaKína elismerte, hogy nem elég hatékonyak a jelenlegi vakcináik

Kína elismerte, hogy nem elég hatékonyak a jelenlegi vakcináik

A Sinovac vakcinája 50 százalék körül van, szemben a Pfizer 97 százalékos hatékonyságával – írja az AP cikkére hivatkozva a 24.hu.

„Nem túl magas” a hatékonysága a jelenleg használt kínai koronavírus-elleni vakcináknak – mondta szombaton egy konferencián a kínai járványügyi központ vezetője. Az AP tudósítása szerint Gao Fu kijelentette, hogy most már hivatalosan is vizsgálják annak lehetőségét, hogy más technológiával működő oltóanyagokat is használjanak az immunizáció során.

A kínai Sinopharm és a Sinovac vakcina elölt vírust tartalmaz, és egészen eddig a kínai állami propaganda igyekezett kétséget ébreszteni az olyan mRNS-alapú védőoltások ellen, mint a Pfizer-Biontech vagy a Moderna. Az említett szombati konferencián ugyanakkor a járványügyi központ másik tisztviselője közölte, hogy a Kínában fejlesztett mRNS-sel dolgozó vakcinák is a klinikai tesztelés szakaszába léptek.

A Sinovac vakcinája 50 százalék körül van, szemben a Pfizer 97 százalékos hatékonyságával. A hivatalos tájékoztatás szerint április másodikáig Kínában 65 millióan kapták meg legalább az első vakcinát, ebből 34 millióan pedig már a másodikat is.

Az AP megjegyzi, hogy szakértők szerint a különféle technológiával működő oltások kombinálása növelheti a hatékonyságot. Nagy-Britanniában például a hagyományos módszerrel készült AstraZeneca és a Pfizer lehetséges kombinációját tanulmányozzák kutatók.

Frissítés: Gao Fu, a kínai járványügyi központ vezetője az ország angol nyelvű pártlapjában azt nyilatkozta, hogy teljes félreértés, hogy beismerte volna azt, hogy kevésbé hatásosak a kínai vakcinák.  Szerinte csak arról beszélt, hogy hogyan lehetne javítani az oltások hatékonyságán – számolt be a Global Times híre alapján a Telex.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő