Kirúgta Dárdai Pált a Hertha

Eddig tartott a türelem a klub vezetőinek részéről, a Bundesligában 14. helyen álló Hertha ma bejelentette, hogy azonnali hatállyal meneszti a csapat magyar vezetőedzőjét, Dárdai Pált.

Ez a szezon semmi esetre sem a hangos sikerekről szólt Dárdai Pál számára a német labdarúgó-élvonalban szereplő Hertha BSC vezetőedzőjeként. Amellett ugyanis, hogy az eredmények sem jöttek – 13 fordulót követően csupán a 14. helyen áll a csapat, egyetlen pontra a kieső helyektől –, rengeteg feszültség jellemezte az elmúlt hónapokat a klubnál. Volt, hogy játékosai verekedtek össze edzésen, egyszer még magának a magyar edzőnek is nekiment egyik futballistája. Közben pedig a klub vezetői többször is nyilvánosan kritizálták a csapatot, és a szakembert is.

Az eredménytelenséget és a rossz öltözői légkört a mai napig bírta a korábbi magyar szövetségi kapitány. Azt követően ugyanis, hogy a hétvégén a kieső helyen tanyázó Augsburgot sem tudta hazai pályán legyőzni a Hertha, a klub vezetői a mai napon azonnali hatállyal menesztették Dárdai Pált, és erről a klub hivatalos Twitter-oldalán számoltak be. Már meg is van az utóda, a német–török Tayfun Korkut vette át tőle a csapat irányítását a szezon végéig.

Azt még nem lehet tudni, hogy ez a kirúgás csak a vezetőedzői posztot érinti-e, vagy a klub teljesen megválik a magyar szakvezetőtől. Ez utóbbi legalábbis érdekes lenne, hiszen a mellett, hogy egy igazi klublegendáról van szó, a Bundesligás edzői szerepvállalása előtt a Hertha utánpótlásában tevékenykedett.

Érdekesség, hogy amikor idén januárban – 2015 után másodszor – beugrott, hogy megpróbálja bent tartani a csapatot az élvonalban, ugyanúgy a 14. helyen állt a csapat, mint most. Akkor sikerült elérnie a célt, az új szezon viszont nem sok jót tartogatott a Dárdai vezette Herthának.

Fotó: Hertha BSC / Twitter