5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaKisbuszban csempészett

Kisbuszban csempészett

Az értékesítésre már nem volt ideje annak a szentlőrinci férfinak, akinek autójában a rendőrök jelentős mennyiségű kábítószernek tűnő anyagot találtak – közölte a Police.hu

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai bűnügyi információ alapján 2014. szeptember 10-én 17 óra körüli időben a 67-es főközlekedési út Szigetvár és a csertői elágazó közötti útszakaszán vontak intézkedés alá egy kisbuszt, mivel gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a járművel nagyobb mennyiségű kábítószert szállítanak.

A kisbusz átvizsgálásakor a rendőrök több mint két kilogramm képlékeny állagú, kábítószernek tűnő anyagot találtak. Az elvégzett gyorsteszt amfetamin származékot jelzett, a jármű vezetőjét és utasát az intézkedő rendőrök előállították. A 35 éves gépkocsivezető gyanúsítottkénti kihallgatásán részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a lefoglalt anyagot tovább szerette volna értékesíteni. A kisbusz utasát tanuként hallgatták ki, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján nem tudott a járműben lévő kábítószernek tűnő anyag jelenlétéről.

A szentlőrinci járművezető ellen kábítószer-kereskedelem bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon indult nyomozás. A férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő