Rövid eljárásra számít az orvvadász ügyvédje

Várhatóan április második hetében visszakerül Pécsre a tököli rabkórházból az oda léprepedéssel beszállított, emberöléssel gyanúsított magyarlukafai orvvadász – mondta lapunknak dr. Herke Csongor, P. Márió védőügyvédje.

hirdetés

Az ügyvéd lapunknak beszámolt róla, hogy kedden találkozott a rabkórházban védencével, és sikerült is beszélnie vele. Mint mondta, a cselekménnyel kapcsolatban sok felderítésre váró tényező nincsen, de P. Márió részletes vallomása még hátravan. Mint mondta, ez az ügy szempontjából a várható büntetés mértékére is hatással lehet.

Dr. Herke Csongor a várható fejleményekkel kapcsolatban azt mondta, rövid eljárásra számít, ugyanis az ügyet nagyobb vonalakban már felderítették. A jövőben ezzel együtt szakértői jelentéseket kér be a rendőrség, és elmeorvosi szakvéleményre is szükség lesz – tette hozzá. Mint mondta, számításai szerint jó esetben még idén, de legkésőbb jövő év elején bírósági döntés születhet az eset kapcsán.

Mint ismert, P. Márió a gyanú szerint március 16-án gyilkolta meg Balogh László erdőjárót, természetkedvelőt. A férfi egy vadász barátjával volt az erdőben azon a napon; együtt vették észre P. Máriót, aki autóval próbált elmenekülni a helyszínről. A rövid üldözés után mindkét autó megállt, majd a gyanúsított kiszállt, és tüzet nyitott üldözőire. Balogh László életét vesztette, megsebesített vadásztársának sikerült elrejtőznie.

Az ugyanakkor sajtóértesülések szerint a rendőrségnek tett részletes vallomásból kiderült, hogy az orvvadász nagy valószínűséggel nem előre megfontolt szándékból, hanem ijedtében rántott fegyvert, s pánik lett úrrá rajta a gyilkolás előtt. A beszámolók szerint P. Márió nagyon sok mindenre nem emlékszik, így arra sem, hogy üldözik, s azt sem tudja felidézni, hogy mi történt pontosan L. Zoltánnal.