Kormányinfó: az afgán helyzetről és a koronavírusról is szó volt

Hirdetés

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak augusztus 21-én, szombat délelőtt 11 órakor. 

18 évig voltak jelen Afganisztánban hazánk katonái, ez volt a Magyar Honvédség legtöbb halálos áldozatot követelő missziója, hét katona vesztette életét a közép-ázsiai országban. Nemrég pedig hatalmas káoszt okozott az amerikai csapatok kivonulása, szélsőségeseknek alig néhány nap alatt sikerült átvenniük a hatalmat az országban. Most is ezrek várnak evakuálásra az afgán fővárosban, mert a tálibok a kabuli repülőtér kivételével az egész országban átvették a hatalmat.

A kormányinfó egyik témája az afganisztáni helyzet volt, melyről Gulyás Gergely azt mondta: teljes a káosz az országban, az ellenőrzést a tálibok gyakorolják, a cél, hogy minél több magyart ki tudjanak menekíteni.

Úgy fogalmazott:

„20 évvel ezelőtt amerikai kérésre mentünk be, és most ezért hagytuk el az országot. Ez egy kudarcos misszió volt, amit értékelni kell”

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy nem tárgyalunk a tálibokkal, illetve azt is, hogy jelentős migrációs hullámra számítanak, de semmilyen menekültkvótát nem fogadnak el. Egyelőre a szövetségeseinket és a magyarokat próbáljuk menteni; akik életveszélyben lennének, és a szövetségeseink, azokat befogadjuk – mondta.

Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség vezérkari főnöke arról beszélt, hogy Kabul mellett van egy műveleti terület, ahová az embereket viszik előre. Mint mondta, nincsen végső határideje a kimenekítési műveletnek, 78 magyar állampolgárt helyeztek eddig biztonságos helyre. Sem a műveletet, sem a katonák biztonságát nem segíti, ha valakik megpróbálják felkutatni a honvédségi akciót – tette hozzá. Kérdésre azt is mondta, egyelőre nem tudni, pontosan hány honfitársunk tartózkodik Afganisztánban.


A járványhelyzetről is szó esett a kormányinfón. Gulyás Gergely arról beszélt, hogy Közép-Európában a legkedvezőbb a járványügyi helyzet, mindazonáltal a negyedik hullám ide is meg fog érkezni.

Elhangzott, hogy az ország újbóli lezárására nincs szükség.

Arra kérte a lakosságot, hogy mindenki oltassa be magát. Szentkirályi Alexandra azt is elmondta, ősszel újabb oltást népszerűsítő kampányt indítanak.

A teljes videó itt látható: 

Hirdetés