Korszerű technológiával az árvizek ellen

A pécsi székhelyű Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság és a „Hrvatske Vode” horvát vízügyi szervezet közös fejlesztéssel elkészítette a Dráva minden eddiginél több információra épülő előrejelző rendszerét, amelynek a bemutatására ma került sor egy konferencia keretein belül Pécsett.

hirdetés

Az Igazgatóság részéről Horváth Gábor ismertette a projektet, melynek indokoltságát legfőbbképpen két tényező adta. Egyrészt az időjárás, éghajlat változása, melyeknek egyre hevesebb hatásai szükségessé teszik a várhatóan kialakuló árvizek minél kisebb károkkal történő levezetését. Továbbá fontos tényezőként szerepelnek a vízgyűjtőn és a technikai fejlődésben végbement változások, hiszen az informatika, térinformatika, híradástechnika robbanásszerű fejlődése, az internet széleskörű elterjedése az elmúlt évtizedben lehetővé tette, hogy „folyamatos összeköttetés” legyen a vízgyűjtővel. A térinformatika fejlődésével egyre jobb minőségű terepmodellek jöhettek létre, melyekkel egyre pontosabban lehet a vízgyűjtőn a lehullott csapadék útját nyomon követni, modellezni.

Korábban problémát jelentett, hogy a folyóra külön készült a két országban előrejelzés. A horvát oldalon a hagyományos előrejelzések működtek, míg magyar oldalon a meglévő számítógépi programokon alapuló előrejelzés a kilencvenes évek közepén készült el, azóta érdemi fejlesztés nem történt. A kevés bemenő információ miatt elengedhetetlenné vált a fejlesztés, hiszen az előrejelzésnek meg kell felelnie a védekezés során elvárt pontosságnak.

A megvalósításhoz szükséges különböző hidrológiai és hidrodinamikai modellek elkészítési fázisairól a VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Kft. munkatársai számoltak be. A konkrét munkálatok több lépcsőben zajlottak. Kiegészítő geodéziai mérések készültek a terepmodellek pontosítása érdekében, elkészült a Dráva folyó Dunába torkollásától a Mura betorkollásáig terjedő szakaszra 236 fkm hosszban a folyó digitális terepmodellje és egydimenziós lefolyásmodellje. Megvalósult továbbá a teljes 40.000 km2 vízgyűjtő csapadék lefolyásmodellje.

A konferencián a horvát partner (Hrvatske Vode) a Dráva folyó hidraulikai modelljének készítéséről számolt be.

Az előrejelzések elérhetőek lesznek mindenki számára a horvát és a magyar vízügyes weboldalakon. Az értékek naponta frissülnek a www.ddkovizig.hu, www.voda.hr, www.vituki.hu és a www.dravamonitoring.eu honlapokon is.

A projekt a horvát vízügyi partnerrel közös megvalósításában készült el a magyar fél vezető partnerségével. A beruházás a Magyarország – Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósulhatott meg, az Európai Unió támogatásával. A teljes támogatási összeg 297.635 euró volt.