5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHatalmas lesz a pörgés szilveszterkor

Hatalmas lesz a pörgés szilveszterkor

Idén a Kossuth téren rendezi a város a szilveszteri partit. Az est folyamán többek között fellép Rudán Joe, a Psycho Mutants és a Nihil Chips. A programok délután öttől kezdődnek. A nap folyamán lesz futóverseny és városnézés is.

A mozogni vágyókat szeretettel várja a Szilveszteri Utcai Futóverseny, a Melitta Szabadidő Sportegyesület szervezésében a Pécs Plázánál. A nevezési díj 500 forint. Nevezni kilenc órától lehet a Pécs Plaza Ételudvarnál, a színpad előtt. A verseny maga 10 órakor startol.

A versenyre bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, a megadott szintidőn belül képes lesz teljesíteni a 3 kilométeres távot. Az első három helyezett, valamint a legidősebb és a legfiatalabb futó garantált ajándékkal gazdagodik. A távot teljesítők ajándéksorsoláson vesznek részt. A szervezők külön díjazzák a legötletesebb jelmezben induló futót.

A Szilveszteri Utcai Futóverseny részletei az alábbi honlapon olvashatóak.

Mindezek mellett a TÉDÉEM Kft. „Szilveszteri városnézés” című rendezvénye is kellemes kikapcsolódást nyújthat. A történelem és kultúra kedvelőit a délelőtt tizenegykor kezdődő, a történelmi belvároson átívelő séta várja. A pécsi Óévbúcsúztatás alkalmából három városnéző túra indul idegenvezetővel, mely során megismerkedhetünk Pécs történelmi belvárosának értékeivel, izgalmassal történeteken keresztül. A túra végén igazi pécsi pezsgővel búcsúztathatjuk az évet.

Igény esetén több időpontra is van lehetőség. Csoport minimum 10 fő esetén indul és maximum létszám a 40 fő. A részletek IDE KATTINTVA érhetőek el.

Este a Kossuth térre várja a szilveszterezőket a város, ahol pécsi, baranyai kötődésű együttesek szórakoztatják az ünneplőket öt órától. Igazi különlegesség, hogy hét év után újra a színpadra áll a Zsűri zenekar, és mivel 2012-be lépünk át, a tűzijáték ezúttal tizenkét perces lesz. A pécsi szilveszterre a jövőre huszonöt éves fennállását ünneplő Zsűrin kívül, akusztikus műsorral készül a hazai rocktörténet nagy öregje, Rudán Joe is, akit többek között a P-Mobilból, illetve a Pokolgépből ismerhet a közönség.

Hári József önkormányzati képviselõ, a rendezvény egyik szervezője közölte, a program egyórás térzenével kezdõdik 17 órakor, majd a szintén pécsi Waste of Time zenél este hattól. Rudán Joe 19 órakor kezdődő koncertje után 20.15-től a Nihil Chips és a PEET feldolgozásokkal és saját számokkal közösen áll szín padra, akiket Pécs egyik legtehetségesebb bandája, a Psycho Mutants követ.

A méltán egyre népszerűbb formációt követi a Zsűri várva várt fellépése közvetlenül a himnusz, köszöntő és a maratoni tűzijáték elõtt. A felfokozott hangulatot utcabál tüzeli tovább: DJ Willyboy retro slágerekkel örvendezteti meg a publikumot egészen hajnali kettőig.

Hári József elmondta, a rendezvényt az Első Pécsi Adventi Művészeti, Kézműves és Mesevásáron kiállító árusok bérleti díjából befolyt összeg egy részéből finanszírozták. Megemlítette: mind a fellépők, mind pedig a rendezvény megvalósításában közreműködők készségességét, valamint számtalan emberi, baráti segítség nyújtást is.

A Kossuth téri program:

17.00-18.00 Térzene

18.00-18.45 Waste of Time

19.00-20.00 Rudán Joe –Akustik

20.15-21.30 Nihil Chips – PEET

21.45-22.45 Psycho Mutants

23.00-23.50 ZSÜRI

24.00 Himnusz, köszöntő

00.05 Tüzijáték

00.20-02.00 Utcabál – Retro Disco Dj: WILLYBOY

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő