Közleményben banánköztársaságozik az EU legnagyobb banánköztársaságát létrehozó kormánypárt

Csizmadia Péter (Fidesz), mellette-mögötte Kővári János (ÖPE). A KDNP hiányzik a képről :(

Keddi ülésén tárgyalta és napolta el a pécsi közgyűlés azt a napirendi pontot, ami a magyarürögi vízfolyás (Éger-patak) rendezésével kapcsolatos döntésekről szólt. A történet röviden: a még az előző városvezetés idején indult, aztán azóta többször újraindított, az utóbbi időben pedig egy lakossági kezdeményezés és tiltakozás miatt belassult projekt miatt kártalanítani kellene egy helyi vállalkozást néhány millió forinttal.

A pécsi közgyűlésen többször is téma volt az ürögi projekt, az előterjesztést ITT lehet elolvasni, a keddi közgyűlési vitát  ITT tudósítottuk, a Pécs Tv közvetítését pedig ITT lehet megnézni, a szóban forgó részért a videó végére kell tekerni. Azt nem állíthatja senki komolyan, hogy a pécsiek háta mögött folyt volna valami nagyszabású panama, a projekt egész története jól dokumentált, követhető és átlátható. (Az ökológiai szempontokat hangsúlyozó civil tiltakozók és az árvízvédelem szükségességével érvelők közti ellentét csak érintőlegesen volt téma a közgyűlésen, a helyi ellenzék – hűtlen, illetve hanyag kezelést emlegetve – inkább azon lovagolt, miért kell kártalanítani a vállalkozást.)

Aztán eljött a szerdai nap, amikor a helyi Fidesz és csatolt része, az ÖPE (valamint természetesen a KDNP, hehe) elérkezettnek látta az időt arra, hogy a magyarürögi vízfolyás ürügyén szocialistázzon, gyurcsányozzon, maffiázzon, és banánköztársaságozzon egy nagyot. Igen, a Fidesz. Az a Fidesz, amelynek uralma alatt Orbán-közeli “vállalkozók” “privatizálták” a fél országot, akkora banánköztársaságot rittyentve bő tíz év alatt a Kárpát-medencébe, hogy most, a hét szűk esztendő kezdetén győznek lemenni kutyába az EU-pénzekért, amelyek nélkül csak egy periférikus keleti maffiaállamocskát tudnak felmutatni “eredményként”.

Tudom, kicsit hosszú lett a bevezető, de a Fidesz és az ÖPE (valamint a KDNP) által kiadott, csúsztatásoktól hemzsegő mai közlemény egyszerűen igényelte a körülmények ismertetését.

És most vegyenek egy nagy levegőt, távolítsák el zsebükből a kinyílásra hajlamos bicskákat, és olvassák el, mit rakott össze Pécs városa számára a két helyi politikai agytröszt.

Tiltakozunk a szocialista-gyurcsányista városvezetés maffiatempót idéző fenyegetése ellen!

A rendszerváltozást követő demokratikus önkormányzati hatalomgyakorlás kezdete óta soha nem fordult még elő, hogy pécsi városvezetők megfenyegették volna a szabadon megválasztott önkormányzati képviselőket. A tegnapi közgyűlésen azonban így történt, nem is akárhogyan!

Ahogy azt mi, ellenzéki – köztük bal- és jobboldali, független és pártok színeiben jelenlévő – képviselők észrevettük, Pécs MSZP-DK-s vezetése az önkormányzatot, vagyis a pécsiek közösségét megkárosító, hűtlen kezelés gyanúját is felvető döntésre készül. Péterffy Attila polgármester ugyanis el kíván állni egy általa korábban aláírt vállalkozási szerződéstől, mégpedig úgy, hogy egyúttal 14 millió forinttal „kiengesztelné” a jelek szerint baráti építési vállalkozót, aki a rábízott munkát – a magyarürögi vízfolyás medrének rendezését – valójában nem végezte el.

Miután erre figyelmeztettük a polgármestert, Péterffy Attila és gazdasági alpolgármestere, Ruzsa Csaba a képviselők nyílt sértegetésébe kezdett, majd maffiatempóban egyszerűen megfenyegették őket. Közölték: a képviselői keretükből fogják levonni ezt a 14 millió forintot, ha most nem tudják elintézni a kifizetést; illetve Ruzsa Csaba az ülést követően nyilvánosan közölte: bosszúból elterjeszti a városban, hogy az ellenzék egyes képviselői a pécsi vállalkozók ellen dolgoznak – ami természetesen hazugság!

Pécs baloldali, szocialista-gyurcsányista vezetése mások elhallgattatása és megfélemlítése mellett rohamtempóban éli fel a pécsiek jövőjét! Több, mint 10 milliárd forint hitelt vettek fel az elmúlt években, miközben felelőtlen költekezésük miatt tíz- és százmilliók folynak el a számukra kedves, de valójában haszontalan tanácsadók díjazására, a cégvezetők prémiumaira, vagy éppen luxusautók bérleti díjára. Nem csoda, hogy Pécs a csőd szélére jutott!

Péterffy Attilának és szocialista-gyurcsányista siserehadának ideje megértenie, hogy nem fenyegethetnek meg egyetlen pécsit sem azért, mert rámutat a felelőtlen döntéseikre és arra a méltatlan magatartásukra, ahogyan közhivatalukat gyakorolják.

Megerősítjük, hogyha Péterffy Attila és Ruzsa Csaba kifizetik ezt a jogosulatlan 14 millió forintot a baráti vállalkozójuknak, azonnal feljelentést teszünk a rendőrségen, mert ez a közpénz-herdálásnak már olyan szintje és minősítette esete, ami banánköztársaságokban is szokatlan lenne!

Kelt. Pécsett, 2023. január 25. napján

Tisztelettel,

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja

Összefogás Pécsért Egyesület – Kereszténydemokrata Néppárt Képviselőcsoportja

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés