Közösségi parkot hoztak létre

A gyerekek imádni fogják a hétvégét

Közös ünneplésre gyűltek össze a Diósi városrészben élők szombaton. A körzetben sok család él, és jó ideje igény mutatkozott egy közösségi park kialakítására.

A lakók kezdeményezésének eredménye a Blaha Lujza utca végén kialakított kis játszótér, mely az esemény helyszínét biztosította.

– Nagy öröm számunkra, hogy végre van egy olyan hely a környéken, ahol jókat beszélgethetünk, miközben gyermekeink biztonságban játszhatnak – mondta Mohai István. A négygyermekes családapa és az egyik ötletgazda hozzátette: rengeteg munka vár még ránk a füvesítéstől kezdve a tereprendezésen át további játékok beszerzéséig, de mi már így is boldogok vagyunk.

A jó ügy mellé állt Szentgyörgyváry Péter, a Pécsi Vasutas Művelődési Ház igazgatója is, akinek szintén négy gyermeke használja örömmel az új játszóteret.
– A 2016-os évben nyert városi civil pályázat eredményeként egy csúszdát és egy kis vonatot sikerült telepítenünk a területre, valamint a rendezvény költségeit is ebből a projektből fedezzük. Közös összefogással és a Biokom segítségével tűzrakó helyet építettünk, fák ültetésére is sor került. Segítette munkánkat a körzet képviselője, Pál Miklós is, aki homokozót és hintát szerzett nekünk. Reméljük, hogy a jó példa ragadós, mert ha nem is egy hiper-szuper játékokkal felszerelt térről van szó, a közös munka összetartó közösséget kovácsol, melyre a mai világban nagy szükség van.
Az egész napos rendezvényen volt főzés, légvár, pedálos játékok, vattacukor, lufi, zene és minden, ami egy jó szomszédünnepről nem hiányozhat.

Hirdetés