12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaKözvetlen járat Eszékre

Közvetlen járat Eszékre

Május 24-től Horvátországba is közlekednek a Pannon Volán Zrt. autóbuszai, ez azt jelenti, hogy a társaság ismét bekapcsolódik a nemzetközi forgalomba.

Az új járat, amelyet a horvát, pozsegai székhelyű APP dd. céggel közösen üzemeltetnek, Pécs és Eszék között közlekedik, s elsősorban a Horvátországban élő, de Pécsett tanuló középiskolások, egyetemisták utazását biztosítja majd. Ezért a menetrendet is ennek megfelelően alakították ki.

A hetek utolsó munkanapján, jellemezően pénteken 15 óra 50 perckor Pécsről induló járat Mohácson keresztül Udvarnál lépi át az országhatárt, a Szlavónia-Baranya háromszög több települését, például Suzát, Lugot, Vardaracot érintve 18 óra 45 perckor érkezik Eszékre. Innen egy óra várakozást követően indul vissza Magyarország felé.

A hetek első munkanapját megelőző napon, jellemzően vasárnap délután is lesz lehetőség, hogy az utasok kijussanak a horvát nagyvárosba: az APP dd. cég autóbusza ugyanis 15 óra 10 perckor indul az eszéki autóbusz-állomásról Pécsre, ahonnan 19 órakor megy vissza Eszékre.

A nemzetközi járatokat belföldi szakaszokon egyik országban sem lehet igénybe venni.

A menetjegyek viszonylattól függően 900 és 3300 forintba kerülnek. Ezeket elővételben a pécsi és a mohácsi autóbusz állomáson forintért, az autóbuszokon forintért, horvát kunáért és euróért is meg lehet vásárolni. Az útipoggyászok darabonkénti szállításának díja 300 forint. A Pannon Volán kiemelt komfort-fokozatú autóbuszokkal látja el az új járat.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő