KSH: nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Augusztusban 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok szerint az egy évvel korábbihoz képest, a kiigazítatlan mutató 2,0 százalékos növekedést mutat – jelentette az első becslés alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kiigazított index megegyezik az előző havival, amikor a nyers mutató is a fogyasztás 2,5 százalékos emelkedését mutatta.

Az idén augusztusban az élelmiszerkereslet 2,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, míg a nem élelmiszer jellegű cikkek forgalma kiugró, 7,2 százalékos növekedést ért el. Az üzemanyag-fogyasztás is megélénkült: 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a júliusi 3,4 százalékos éves összevetésű növekedés után.

Az idén az első nyolc hónapban 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok szerint az egy évvel korábbihoz képest, a kiigazítatlan mutató 5 százalékos növekedést mutat.

A kumulált adatokat azonban torzítja, hogy az első félévben nem összehasonlíthatók az élelmiszerforgalomra vonatkozó adatok mert 2013. július 1-jétől átalakult a dohánytermékek kiskereskedelmének szerkezete és változás következett be a kiskereskedelmi adatok forrásában is, mivel azóta a mintavételes eljárás helyett rendelkezésre állnak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. teljes körű adatai. Így január-augusztusban az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom 5,8 százalékkal nőtt. A módszertani torzítás nem érinti viszont, hogy a nem élelmiszer jellegű cikkek forgalma 4,8 százalékkal, az üzemanyag-fogyasztás pedig 4,6 százalékkal emelkedett.

Az augusztusra vonatkozó második becslés adatait, részletes bontásban, október 29-én teszi közzé a KSH. (GRAFIKA)

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés