Külföldiek tanulnak magyarul a PTE-n

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Nemzetközi Oktatási Központja (PTE ÁOK NOK) idén szervezi 15. jubileumi „Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem” kéthetes/négyhetes programját.

A 2014-es „Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem”-en 20 ország képviselteti magát több mint 50 hallgatóval. Noha a diákok többsége Európából érkezik, kanadai, brazil és Kelet-ázsiai hallgatóknak is alkalmuk lesz a magyar kurzuson megismerkedni egymással.

2014. július 27-i kezdettel két illetve négy hetet töltenek el a diákok Pécsen, az oktatás öt nyelvi szinten folyik, 12 tanár segítségével. A hallgatók a Magyar Ösztöndíj Bizottság, a Pécsi Tudományegyetem ösztöndíjaival, valamint egyéni jelentkezőként érkeznek egyetemünkre. A diákok az élményalapú nyelvoktatás módszerét követő kurzusokon sajátíthatják el a magyar nyelv alapjait, illetve a már nyelvi előképzettséggel érkezők elmélyíthetik azt. Az élmény alapú nyelvoktatásban tárgyi tudás és az átélt élmények kiegészítik egymást (múzeumlátogatás, kézműves foglalkozás, természetjárás, tánc- és énektanulás, filmnézés stb.), ezáltal a diákok megélik, megtapasztalják a magyar sajátosságokkal megszervezett életet, a számos tartalmas kulturális programot, ahol nem válik el ismeretszerzés és nyelvtanulás. A 120/60 tanórás intenzív nyelvtanfolyam egy szóbeli és egy írásbeli vizsgával zárul, melyért nemzetközileg elismert krediteket kapnak a hallgatók.

Az oktatási tananyag a MagyarOK tankönyvcsalád, melynek első kiadása 2013 őszén került forgalomba, és hamarosan a második kiadás is megjelenik. A tankönyvcsalád 2013-ban elnyerte az innovációért járó Európai Nyelvi Díjat. A Nyári Egyetem kapcsolódó rendezvénye a tananyagot is feldolgozó módszertani továbbképzés magyar mint idegen nyelv tanároknak, augusztus 20-án.

A program zárásaként 2014. augusztus 24-én, Orfűn nyújtjuk át a sikeres vizsgát tett hallgatók számára az oklevelüket.

 

Hirdetés