8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaKülön nyomozó csoportok jöttek létre a dél-balatoni nyaralóbetörésekre

Külön nyomozó csoportok jöttek létre a dél-balatoni nyaralóbetörésekre

Külön nyomozó csoportok alakultak a dél-balatoni nyaralóbetörések felderítésére a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság koordinálásával, miután több településen drasztikusan nőtt az ilyen esetek száma; Balatonfenyves önkormányzati rendőrség létrehozásának lehetőségeit vizsgálja.

Lombár Gábor, Balatonfenyves független polgármestere az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a településen 2010-ben 75, 2011-ben pedig 127 betöréses lopást követtek el, s a növekvő tendencia érezhetően tovább folytatódik. A csaknem nyolc kilométer hosszú település 5200 ingatlanja közül csak mintegy 600-ban élnek állandó lakosok, a többi nyaralóépület, amelyek a téli hónapokban üresen állnak.

A település tavaly polgárőrség létrehozásával igyekezett fokozni a vagyonbiztonságot, amelyet az idén 11 térfigyelő kamera felszerelésével szeretnének növelni. „Az önkormányzati törvény önkormányzati rendőrség létrehozását is lehetővé teszi, aminek feltételeit is megvizsgáljuk, mert elképzelhető, hogy a képviselő-testület áldozna erre a célra is” – mondta a polgármester.

Lombár Gábor beszámolója szerint a fonyódi kistérség legutóbbi ülésén általános problémaként került szóba a betörések számának növekedése, amellyel több más dél-balatoni település, köztük Balatonlelle is küzd. A helyi tapasztalatok szerint erőszakos bűncselekmény nemigen történik, a vagyon elleni bűncselekményeket pedig különböző elkövetői körök hajtják végre.

Van amelyik mindent visz, van amelyik beköltözéssel és a talált élelmiszerek elfogyasztásával okoz kárt, és van, amelyik apróbb, értékes dolgokat gyűjt össze, szintén jelentős károkat okozva. Ez utóbbi a legjellemzőbb a fenyvesi fosztogatókra, akik tömegével gyűjtöttek be csatorna-fedlapokat is az elmúlt egy-két évben – tette hozzá a polgármester.

Galácz György, Balatonmáriafürdő független polgármestere az MTI-nek úgy nyilatkozott: „kevés a rendőri jelenlét, és a helyi polgárőrség sem győzi a nyolc kilométer hosszú település őrzését”. A csaknem 800 lakosú település a lakosainak 8-10 szeresét befogadni képes infrastruktúrával rendelkezik, ezeknek az őrzését kellene megoldania. A polgármester beszámolója szerint míg tavaly 9, az idén már eddig 50 nyaralófeltörésre derült fény, ahogy tavasszal a nyaralótulajdonosak kezdenek visszatérni a településre.

Balatonmáriafürdőn főkét rézből készült gázcsöveket és a vízelvezetők aknafedeleit lopkodták össze az elmúlt hónapokban. Ennek okát a fém világpiaci árának növekedésben és a gazdasági helyzet romlásában látja a polgármester. Szerinte a helyzet további romlására kell számítani, ezért a település nagyobb rendőri jelenlétet kér és kamerás megfigyelőrendszer kiépítését tervezi.

Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI megkeresésére elmondta, kiemelten kezelik a dél-balatoni betöréssorozatok ügyét. E települések nagy részét nyaralóövezet teszi ki, ahol egészen tavaszig nincs forgalom, így a bűncselekményeket gyakran csak hónapok elteltével fedezik fel. Az érintett siófoki, fonyódi és marcali rendőrkapitányságon – a megyei főkapitányság koordinálásával – külön nyomozó csoport jött létre ezen ügyek felderítésére, közterületi szolgálat szervezésével állandósítják a rendőri jelenlétet, továbbá megerősített éjszakai szolgálatot igyekeznek biztosítani a nyaralóövezetekben.

A szóvivő arra is kitért, hogy a balatonfenyvesi betörések eddig mintegy harmadában sikerült beazonosítani a tetteseket, a balatonmáriafürdői esetekben a rendőrség látókörébe került egy, a betörések egy részével gyanúsítható elkövető. A hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében a kapitányságok munkatársai folyamatos munkakapcsolatban állnak a helyi polgárőrségekkel is – tette hozzá Karsay Kornél.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő