Kulturális örökségi napok Pécsen

A kulturális örökség napjain 135 magyarországi és 7 határon túli település 329 helyszíne várja sétákkal, épületbemutatásokkal és rendezvényekkel a látogatókat többek között Pécsett is – adta hírül az MTI.

A kulturális örökség napjai minden évben egy központi téma köré szerveződnek. Az idei rendezvény, amelyre szeptember 20-án és 21-én kerül sor, azonban három évfordulóhoz is kötődik: a látogatók az I. világháború kitörésének századik, a holokauszt hetvenedik évfordulójával, valamint Ybl Miklós születésének bicentenáriumával kapcsolatos eseményeken vehetnek részt – ismertette az esemény keddi sajtótájékoztatóján L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Elmondta: több mint 20 helyszín, 20 rendezvény, 20 séta kapcsolódik Ybl munkásságához és a historizmus korához, 10 rendezvény és nyolc séta emlékezik meg az I. világháborúról, a holokauszt-emlékhelyek közül pedig a temetőkkel együtt 20 nyit ki a szeptemberi hétvégén.
Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy csatlakozott a helyszínekhez a Bélyegmúzeum, ahol bélyegkiállításon keresztül mutatják be Ybl Miklós korának építészetét, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, valamint a Nemzeti Kulturális Alap épülete, ahol kiállítás is megtekinthető lesz.
Sághi Attila, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke kiemelte, hogy a programban olyan helyszínek mutatkoznak be, amelyekre büszkék tulajdonosai, használói és fenntartói, így – bár a rendezvényt a Miniszterelnökség és a Forster Központ szervezi – ez “mégis civil esemény, amely a civilek aktivitása és önkéntes munkája nélkül nem jöhetne létre”.

Pécsen a zsinagóga felújítását a restaurátok mutatják be, bejárható lesz az Ybl tervezte füzérradványi Károlyi-palota, de kitárja kapuit a dégi Festetics-kastély, és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély is.

Az örökségnapok gondolata 1984-ben Franciaországból indult, ma már évente 48 országban rendezik meg az Európai Örökség Napokat (European Heritage Days), Magyarországon a kulturális örökség napjait. Ezt 1999-től az Országos Műemlékvédelmi, majd 2002-től a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szervezte, 2013-ban a Belügyminisztérium és Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint annak háttérintézményei összefogásával valósult meg, 2014-ben pedig a Belügyminisztérium és a Lechner Lajos Tudásközpont kezdte meg a szervezést, amelyet egy augusztusi kormányrendelet értelmében a Miniszterelnökség és a Foster Központ vett át és fejez be.

A programokról a www.oroksegnapok.hu honlapon lehet tájékozódni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés