Még mindig nagy probléma az illegális bevándorlás

A Migrációkutató Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyar emberek többsége továbbra is jelentős problémának tartja az illegális bevándorlást.

Az intézet szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézték: az utóbbi hetekben az ENSZ migrációs egyezményének tervezetével kapcsolatban kialakult vita nyomán a migráció kérdése újra meghatározta a politikai közbeszédet.

A Migrációkutató Intézet közvélemény-kutatásában a megkérdezettek 69 százaléka azt válaszolta: az illegális migráció jelenleg is jelentős probléma, köztük 43 százalék nagyon aggasztónak értékelte a helyzetet. Mellettük 30 százalék volt azok aránya, akik „ennek nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget”, 1 százalék volt azok aránya, akik nem tudtak, illetve nem válaszoltak.

A kutatásból kiderült az is, hogy a magyarok döntő többsége elégedett azzal, ahogy a kormány az illegális bevándorlás problémáját kezeli: a válaszadók 41 százaléka teljes mértékben, 29 százalékuk inkább elégedett. A magyar kormány migrációs politikájával nem elégedettek aránya összesen 28 százalék volt, 2 százalék nem tudott, illetve nem válaszolt.

Pártpreferencia szerinti bontásban vizsgálva az látható, hogy a Fidesz-KDNP (97 százalék) és a Jobbik szavazói (59 százalék), valamint a pártválasztásukban bizonytalanok (67 százalék) többsége is pozitívra értékeli a kormány munkáját ezen a téren – olvasható a közleményben.

A közvélemény-kutatást a Migrációkutató Intézet megbízásából a Századvég Alapítvány február 7. és 13. között ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt telefonos megkérdezésével végezte el, az úgynevezett CATI-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,1 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna – áll a közleményben. Megjegyezték: az illegális bevándorlás szóösszetételt a közérthetőség miatt használták az irreguláris migráció helyett.

Hirdetés