7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaLánc utca: gyorsabb lesz a betegellátás

Lánc utca: gyorsabb lesz a betegellátás

Magasabb minőségű, hatékonyabb és gyorsabb lesz a betegellátás a Lánc utcai rendelőintézetben annak köszönhetően, hogy mintegy száznegyven millió forintból bővítették az intézmény eszközparkját. Az intézet tavaly elkezdett teljes körű felújítása is a végéhez közeledik.

GALÉRIA. KLIKK IDE!

Új, digitális röntgent, a legkorszerűbb ultrahang-készüléket, EKG-berendezéseket vásárolt nemrégiben a pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények (EEI) a Lánc utcai rendelő számára. Emellett tüdőgyógyászati, nőgyógyászati, fül-orr-gége és reuma szakrendeléseket érintően érkeztek új eszközök az intézményhez, amely egy tavaly megkezdett, közel félmilliárdos projekt keretében mára teljesen megújult.

Mint azt dr. Kovács Ágnes, az EEI vezetője lapunknak az eszközök csütörtöki ünnepélyes átadó ünnepsége előtt elmondta, a nagyrészt uniós támogatással megvalósuló, bruttó 140 millió forintos eszközfejlesztésből minden szakrendelés részesült. A beruházással a jelenlegi eszközparkot bővítették, illetve az öreg, korszerűtlen készülékeket cserélték le a betegellátást a XXI. század színvonalán biztosító modernebbekre. Hozzátette: a fejlesztések segítségével az uránvárosi intézet mellett immáron a Lánc utcában is működhet nőgyógyászati szakrendelés, ahol a ma ismert legjobb műszereket alkalmazzák.

Az intézményvezető rámutatott: a mostani eszközfejlesztés legfőbb hozadéka, hogy a gépek ötödét érintő beruházást követően szakmailag magasabb színvonalú ellátásra kerülhet sor, s – mivel bővült az eszközpark – a betegeknek kevesebbet kell várakozniuk, gyorsul a gyógyító munka.

Az eseményen megjelent Csizi Péter alpolgármester is, aki elmondta: a rendelőintézet teljes modernizálása több lépcsőből állt, több eleme volt, mégis most érkezett el a legörömtelibb pillanat. „Ma végre olyan készülékeket adhatunk át, amelyek ennek az épületnek a legfőbb célját, azaz a betegellátást szolgálhatják. Sokkal jobban, hatékonyabban, a kor színvonalának megfelelően tudunk gyógyítani” – így az alpolgármester.

Korábban beszámoltunk róla: az intézet fejlesztése során korszerű beteghívó rendszert építettek, akadálymentessé tették az épületet, korszerűsítették a fűtőrendszert, a villamos hálózatot. Emellett nyílászárókat cseréltek, rendelőket újítottak fel, s átfogó informatikai fejlesztést hajtottak végre javarészt európai uniós források felhasználásával.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő