8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldLe akarta lőni volt barátnőjét egy férfi Kecskeméten

Le akarta lőni volt barátnőjét egy férfi Kecskeméten

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába július 24-én 16 óra 7 perckor bejelentés érkezett, miszerint lövés dördült el egy kecskeméti áruházban.

Az egyenruhások azonnal a helyszínre vonultak, ahol elfogták a feltételezett elkövetőt, aki sörétes puskájával akarta lelőni volt barátnőjét, mivel nem tudta feldolgozni, hogy az szakított vele.

A férfival szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárást.

A történtek során senki nem sérült meg – írja közleményében a rendőrség.

Frissítve:

A baon.hu megyei hírportál úgy értesült, hogy a vadász férfi puskával támadt az áruházban dolgozó nőre, aki hosszú együttélés után, három hete szakított vele. Úgy tudják, hogy a férfi életveszélyesen megfenyegette a nőt, aki ezért testőrt is fogadott.

Azt írták, hogy a férfi sörétes puskával ment be az üzletbe, és amikor a nő meglátta, gázsprével felé fújt. A férfi erre lövéssel válaszolt, de nem talált el senkit.

A nő testőre ezután leteperte a férfit, és az áruház biztonsági őreivel visszatartották a rendőrök megérkezéséig.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő