6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaLeépítés: negyven főt küldenek el

Leépítés: negyven főt küldenek el

Összességében negyven embert kénytelenek elküldeni a Baranya Megyei Kormányhivataltól, valamint a hozzájuk tartozó szakigazgatási szervektől. Az állomány jelenleg több mint 1200 fő.
Dr. Hargitai János kormánymegbízott lapunknak a bejelentett tervezett kormánytisztviselői leépítések hírére reagálva pénteken azt mondta: az összlétszám tíz százalékát, tehát 120 státust érint a leépítés. E létszám úgy jön ki, mondta, hogy jelenleg hatvanhat olyan üres álláshely van a kormányhivatalban, amely posztokat már tavaly sem töltötték be, ezért a leépítéseket ott kezdik, ahol „legkevesebb egzisztencia sérül” – fogalmazott Hargitai János.

További húsz fő nyugdíjas korú munkatársuktól fognak megválni – tette hozzá, továbbá a hivatalban dolgozó öt-hat fő jelenleg olyan munkaváltási lehetőség előtt áll, hogy önként vállalták a távozást.

Így összességében negyven főt fognak leépíteni: az érintettek végkielégítést kapnak, valamint további elhelyezkedésüket egy költségvetési program is segíti. Amennyiben a versenyszférában tudnak elhelyezkedni, akkor esetükben a minimálbér kétszereséig az állam fizeti a járulékterheket a munkáltató helyett – hangsúlyozta Hargitai János.

Kérdésünkre, hogy mely státusok betöltői számíthatnak leépítésre, Hargitai János úgy válaszolt: a tervezet érinti a megyei kormányhivatal egészét és a hozzájuk tartozó összes szakigazgatási szervet.

Arról, hogy végül kit küldenek el, mérlegelés után döntenek, mivel olyan szervnél, amely már eddig is „kifeszítetten” dolgozott, vagy ahol a jövőben nőnek a feladatok, óvatosabban nyúlnak hozzá a létszámhoz.

A kormányhivatalokon felül minisztériumokat, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, a KSH-t és az OEP-et érintik a leépítések.

E szempontból „kitüntetett” helyen áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amelynek állományából országosan összesen 577 főt terveznek elküldeni. Érdeklődésünkre, hogy ez Baranyában hány embert érintene, a NAV központi sajtóosztályán egyelőre nem tudtak válaszolni, ígéretük szerint hétfőre azonban már pontos számot közölnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő