Lefoglalt autóval üzletelt

Elvisznek napi egy autót

Előzetes letartóztatásba helyezett a napokban a bíróság egy 47 éves pécsi férfit, aki más autóit értékesítette a gyanú szerint.

A férfit többek között közokirat-hamisítással is gyanúsítják, mert a bíróság tájékoztatása szerint az egyik esetben hamis megbízási szerződés segítségével értékesített egy személygépkocsit úgy, hogy nem tájékoztatta a vevőt arról, hogy az autót egy korábbi tartozás miatt lefoglalták, vagyis az eladhatatlan.

Előfordult, hogy kölcsönbe vett át valakitől egy autót, amivel azután sajátjaként rendelkezett, vagyis nem adta vissza a tulajdonosának. De megesett az is, hogy az okmányirodán, az átíráskor derült ki, hogy olyan autót értékesített, ami nem is volt az övé, és azt ráadásul kivonták a forgalomból.

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a férfit.

Hirdetés