13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldLemondott a vízilabda-szövetség elnöki posztjáról Vári Attila

Lemondott a vízilabda-szövetség elnöki posztjáról Vári Attila

Lemondott posztjáról Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke – a játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető pénteken a közmédiának jelentette be döntését – írja az MTI.

A Fidesz volt pécsi polgármesterjelöltje, aki kilenc évig a PSN Zrt-t vezette, az M1-nek arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban jelentős sikerek résztvevői voltak, külön kiemelte az utánpótlásképzésben elért eredményeket, az elmúlt két évben férfi és női vonalon is minden korosztályban szereztek érmet a magyar válogatottak nagy nemzetközi tornákon.

– A következő időszakban szeretném minden energiámat a nemzeti vízilabda képzési és módszertani központra fordítani, aminek az alapjait a kollégáimmal már régen lefektettük – nyilatkozta.

Vári kiemelte, külön köszöni Magyarország kormányának a magyar történelem legnagyobb sportfejlesztési programját, amelynek köszönhetően például számos világeseményt tudtak hazai környezetben megrendezni. Hozzátette, köszönet a szakembereknek, akik nélkül ezeket a sikereket nem érhették volna el, és az összes klubnak, amelyek alappillérei a magyar vízilabda családnak.

„Ezzel a stabilitással és szakmai színvonallal nyugodt szívvel tudom átpasszolni a labdát” – fűzte hozzá Vári Attila.

Vári 2018 szeptemberében Kemény Dénest váltotta az MVLSZ elnöki posztján.

A Péterffy-féle városvezetés által megrendelt teljes önkormányzati átvilágítás a PSN Zrt-is érintette. Többek között kiderült, hogy teljes céges levelezések tűntek el a PSN-nél a 2019-es váltás után, összesen 28 gigabájtnyi adatot keresett hiába a cég új vezetése. Nemrég elindult az a pótmagánvádas eljárás a Szigetvári Törvényszéken, amelyet a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. kezdeményezett a városi cég korábbi vezérigazgatója, Vári Attila ellen.

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/vari-attila-nem-tett-vallomast-az-eltunt-merevlemezek-ugyeben-a-birosagon/

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő