5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaLemondott Gömöri, a paralimpiai elnök

Lemondott Gömöri, a paralimpiai elnök

 Lemondott a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöki posztjáról Gömöri Zsolt – közölte Szabó László, a Magyar Olimpiai Bizottság fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozatának tagja kedden Budapesten.

 

    A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) elnöke azt mondta, az elmúlt hetekben sportolókkal, sportvezetőkkel, illetve az MPB elnökségének tagjaival is egyeztetett, s a tárgyalások végén megállapodtak abban, hogy a péntekre kiírt tisztújító közgyűlésen a tisztújítás elmarad, ennek új időpontját az ülésen tűzik ki.

Szabó László hozzátette, mivel az MPB-nek jelenleg nincs felügyelő bizottsága, ezért azt most pénteken megválasztják. A testület egy elnökből és két további tagból áll majd, neveket azonban Szabó nem mondott, de jelezte, többekkel tárgyalnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő