Letartóztatták a harkányi bozótvágós rablót

Jászapátiban vették őrizetbe a harkányi férfit - Forrás: PoliceHungary Youtube

A Pécsi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal megegyezően letartóztatott egy harkányi férfit, aki két napon belül kettő boltot is kirabolt.

A vádirat szerint a harkányi férfi július 15-én megjelent egy siklósi vegyesboltban, ahol egy bozótvágó késsel az eladót a bevétel átadására szólította fel.

Az eladó a fenyegetésre 180 ezer forintot adott át a férfinek.

Két nappal később a gyanúsított Pécsett egy belvárosi élelmiszerboltot rabolt ki, itt késsel fenyegette meg a bolti alkalmazottat, akinek a nyakához szorította a kést és a bevételt követelte tőle. A férfi 10 ezer forintot rabolt a boltból.

A kép forrása: Police.hu

Az elkövetőt végül július 20-án elfogták, majd őrizetbe vették.

A Siklósi Járási Ügyészség indítványára a Pécsi Járásbíróság a gyanúsított letartóztatását egy hónap időtartamra elrendelte, mert fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított a hatóság elől megszökne, elrejtőzne, illetve tartani lehet attól is, hogy újabb bűncselekményt követne el – zárul a vádirat.

Korábban itt írtunk részletesen az esetről.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés