13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldLevelet kaptak a centrumkórházak: halaszthatják a műtéteket

Levelet kaptak a centrumkórházak: halaszthatják a műtéteket

Aki már bent van a kórházban, azt megműtik, de akit még nem vettek fel, és halasztható a beavatkozása, annak lemondják az operációját – értesült a Népszava.

A lap birtokába került egy levél, melyet az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettese, Takács Péter küldött a centrumkórházak vezetőinek. Ebben azt kéri: „empatikusan, kellő rutinnal rendelkező kollégák, megfelelő hangvétellel rendezzék a lemondásokat!”

A levelet egyébként vasárnap küldték ki, ami a Népszava szerint azért is érdekes, mert a kormányzati koronavírus-oldal keddi, november 9-i tájékoztatása szerint a műtétek halasztása akkor csak lehetőségként merült fel.

Azt írták, „a betegek védelme és az egészségügyre háruló teher csökkentése érdekében egyes kórházakban ismét szükségessé válhat a halasztható műtétek elnapolása”.

A főigazgató-helyettes leveléből kiderül:

  • Az intézmények ágyainak húsz százalékát kell felszabadítani úgy, hogy abból minden tizedik lélegeztetésre, illetve intenzív ellátásra is alkalmas legyen.
  • Tételesen megszabják, hogy a megyékben hány helyet kell felszabadítani, az irányító intézmények vezetői pedig javaslatot tehetnek csütörtök délutánig a kórházak közti elosztásra.
  • Senkit nem küldenek haza, aki már bekerült, a halasztást pedig empatikusan kell közölnie a szakembereknek.
  • Elsősorban az anesztéziát (érzéstelenítést, altatást) igénylő tervezett beavatkozások korlátozhatók.
  • Az anesztézia nélkül végezhető műtétek, például a szemészeti beavatkozások megtartására törekedni kell.
  • A daganatos megbetegedéssel összefüggő és sürgősségi beavatkozásokat továbbra is korlátozás nélkül biztosítani kell – foglalta össze a Népszava.

További részletek itt olvashatók.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő