A Librié lett a pécsi Jelenkor

A Libri Könyvkiadó Kft. tulajdonába került pénteken az 1993-ben alapított, pécsi székhelyű és kortárs szépirodalmi kiadványok megjelentetésével hírnevet szerző Jelenkor Kiadó.

A Libri Kiadói Csoport hétfői közleménye szerint a Jelenkor ügyvezetői igazgatói tisztségét mostantól Sárközy Bence, a Libri Könyvkiadó Kft. igazgatója fogja ellátni, együttműködésben a pécsi kiadót alapító és eddig vezető Csordás Gáborral, aki ezentúl szerkesztőként és tanácsadóként vesz részt a könyvműhely életében.

“Az egyre kedvezőtlenebb piaci körülmények, az adósságok felhalmozódása lehetetlenné tették a változtatás nélküli folytatást, és szerzőink érdekében is új megoldást kellett keresnem” – idézi a közlemény Csordás Gábort, aki szerint a kortárs magyar irodalom és filozófia fejlődésének előmozdítása, valamint a klasszikus és kortárs európai irodalom értékeinek közvetítése érdekében alapított kiadónak meglesz a helye a magyar irodalomtörténetben.

“Semmin nem fogunk változtatni, ami korábban a minőség garanciája volt, és minden lehetőséget megragadunk, ami ma ezt a minőséget újból sikerre viheti” – fogalmazott a közlemény szerint Sárközy Bence, aki inspiráló feladatnak nevezte a “legendás múltú, de az utóbbi években nehéz sorsú műhely” megmentését, valamint a kiadó korábbi szerzői bizalmának elnyerését.

A Jelenkor a tulajdonváltás ellenére megőrzi eddigi profilját, és ezentúl is a magyar és az európai kortárs irodalom megjelentetésére fog koncentrálni. A régi-új kiadó első kiadványa, Térey János A Legkisebb Jégkorszak című regénye szeptember elejére várható – olvasható a közleményben.

Hirdetés