Liszt és Dante: egy szimfónia képekben

Animációval kísért koncerttel várja a pécsieket és a városba érkező látogatókat a Pannon Filharmonikusok április 25-én, szombaton 18 órakor. A Kodály Központ-béli hangverseny középpontjában Liszt Ferenc Dante-szimfóniája áll.

hirdetés

A zeneszerzőt élete során többször is foglalkoztatták az Isteni színjáték feldolgozásának lehetséges módjai. A szimfónia megalkotásakor Liszt egy összművészeti alkotásban gondolkodott, a mű korabeli bemutatóján állóképek vetítésében testet öltő vizuális effektekkel szerette volna erősíteni a zenei mondandót. A Dante művét feldolgozó metszetek akkor nem valósulhattak meg, csak később készültek el, a Pannon Filharmonikusok szombati koncertjén a Gustav Doré grafikusművész diorámáiból készült animációt láthatja a közönség. A szimfóniától szokatlan módon énekhangot is megszólaltató műben Váradi Marianna és a Bartók Béla Leánykar lesz az együttes partnere.

A Dante-darab létrejöttében közreműködők közül sokan szereplőivé váltak Fekete Gyula Excelsior! című operájának, mely Liszt Ferenc életét választotta témaként. Az irónia és az emelkedettség között egyensúlyozó operából készült négytételes zenekari szvit a történet − dramaturgiai szempontból − legfontosabb mozzanatait sűríti. E két zenemű Mozart A-dúr hegedűversenyét fogja közre, mely mű a salzburgi születésű zeneszerző hegedűre írt concertóinak egyik kiemelkedő darabja. A versenymű szólistája a 2014- ben Junior Prima díjjal kitüntetett Pusker Júlia. A műfaji kereteket szabadon kezelő Mozart-darab könnyed hangvételét és játékos eleganciáját a többszörös versenygyőztes, ifjú tehetség hegedűjátéka közvetíti. A mű harmadik tételében helyet kapó törökös tánczenék miatt a hegedűversenyt a Szöktetés a szerájból című darab zenei előképeként is emlegetik.