Lisztet kaptak a pécsi program révén

Kedden a vajdasági Hajdújáráson a Poverello – Ferences Közhasznú Alapítvány Lurkó Házának adott át lisztadományt Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Áder János köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita a Magyarok Kenyere program keretében.

A Pécsről 2011-ben indult Magyarok Kenyere program fennállásának hetedik évében minden eddigi rekordot megdöntött: több mint 3900 magyarországi és határon túli magyar gazda mintegy 600 tonna búzát gyűjtött, míg tavaly 3000 adományozó közreműködésével 515 tonna búzaadomány gyűlt össze. A határon túli területek az elmúlt évek mindegyikében aktivitásukról tettek tanúbizonyságot, azonban a tavalyi 100 tonnát jelentősen túlszárnyalva idén 150 tonnával járultak hozzá a jótékonysági kezdeményezés sikeréhez. Az adományozott búza megőrlése után idén 360 tonna liszt állt rendelkezésre karitatív célokra – mondta Korinek László, a Magyarok Kenyere mozgalom elindítója az idei programsorozat záróeseményén a vajdasági Hajdújáráson.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a 2013-as megalakulása óta segíti a Magyarok Kenyere programot, ezen keresztül a rászorulók támogatását, tavaly pedig már főszervezőként támogatta a kezdeményezés megvalósítását. A kezdeményezés támogatottsága és elfogadottsága évről évre növekszik, ennek köszönhetően minden évben egyre több magyar gazda fog össze a jótékonysági célok érdekében. Idén is a kenyérnek szánt lisztből minden magyarországi megyében osztottak a rászorulóknak, és a kiemelt kedvezményezetteknek a határon túlra további adomány is jutott.

A korábbi évekhez hasonlóan liszt és száraztészta formájában összesen 60 tonna adomány érkezik Erdélybe, a Böjte Csaba által 1993-ban alapított Dévai Szent Ferenc alapítvány 82 intézményébe, ahol nagyjából 2200 gyereket nevelnek és gondoznak. További 20 tonna jut a kárpátaljai Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon, 10-10 tonna az Oltalom Karitatív Egyesület és az Ökumenikus Segélyszervezet, valamint 5-5 tonna a Bakó Pál által vezetett Szent Erzsébet Egyesület és a vajdasági Poverello – Ferences Közhasznú Alapítvány Lurkó Házának. A hajdújárási intézmény által gondozott gyermekek számára az adományt Áder János köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita és Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke adta át.

Hirdetés