LMP: egyenlő esélyeket a nőknek

A Lehet Más a Politika azt szeretné elérni, hogy a jelenleginél komolyabb súllyal kezelje a kormány a nők foglalkoztatásának javítására irányuló erőfeszítéseit. A párt országgyűlési képviselője és vezetői Pécsett tartottak sajtótájékoztatót.

Mint azt Szél Bernadett, az LMP országos választmányának szóvivője a Széchenyi téren péntek délután elmondta: a kormány családpolitikája nem megfelelően kezeli a nők munkaerőpiaci részvételét. Mint mondta, a párt 16. országos kongresszusát a hétvégén tartják Pécsett, s ennek nulladik napján, pénteken foglalkoznak a nők helyzetét érintő kérdésekkel.

Elmondta: azt javasolják a kormánynak, hogy szakítson az idejétmúlt családpolitikájával, s vegye észre: sokan egyedül nevelik gyermeküket, apák, férjek nélkül. Szerinte rájuk is fokozottan figyelni kellene, s támogatásukra támogatási rendszereket kellene kidolgozni.

Ertsey Katalin, az LMP országgyűlési képviselője azt mondta: javítani kell a nők foglalkoztatási mutatóit, s az államnak idomulnia kell a nők munkavállalási szokásaihoz, különös tekintettel az Európában már bevált osztott munkavégzés gyakorlatára. Emellett szükséges lenne fejleszteni az óvodai, bölcsődei ellátórendszert is, mondta. Az általuk javasolt lépésekkel, tette hozzá, 30 ezer nőt lehetne visszavezetni a munka világába.

Juhász Géza, az LMP országos politikai tanácsának tagja úgy nyilatkozott: azt javasolták, hogy a nők a közéletben is nagyobb súllyal jelenjenek meg. Azt szeretnék elérni, hogy a választásokon listát állító pártok listáján legalább minden harmadik személy nő legyen. Emlékeztetett rá:  az LMP 2010-es listáján 27 százalék volt a nők aránya, az országgyűlési képviselőik harmada pedig jelenleg is nő.

Kóbor József pécsi önkormányzati képviselő elmondta: a városban alkalmazott új adópolitika nemcsak a gyermeküket egyedül nevelő nők, de minden család számára komoly nehézségeket hoz majd. A tervezett építményadó bevezetése miatt, mondta, a családok, háztartások egy vagy kéthavi élelmiszer árát kénytelenek megspórolni. Mindez kiegészülve a megnövekedett tömegközlekedési tarifákkal az ellehetetlenülés szélére sodorja a pécsi családokat.

Hirdetés

Comments are closed.