5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaLyukak: indul a nagy tavaszi kátyúzás

Lyukak: indul a nagy tavaszi kátyúzás

A hónap végéig csak a veszélyes kátyúkat javítják, ám az aszfaltkeverő üzemek beindulása után igyekeznek minden, a tél folyamán keletkezett úthibát kijavítani a megyében és Pécs belterületi úthálózatán. A megye útjai nem szenvedtek nagy károkat, a pécsiek ellenben jelentősen megrongálódtak a télen.

Jelentős munkák indultak meg Pécs és Baranya útjain azok után, hogy a téli fagyok elmúltak, a jövőben pedig átfogó kátyúzásokra is számítani lehet – tudta meg lapunk a megyeszékhely és a térség közútjait kezelő cégektől.

A baranyai tapasztalatokról a Magyar Közút Nzrt. kommunikációs munkatársa, Horváth József azt mondta, eddigi tapasztalataik szerint az előző évekhez képest kevesebb burkolathiba keletkezett a megye közúthálózatán. Mindezt a társaság az elmúlt két év nagyfelületű burkolatjavítási programjainak tudja be.

Mindezzel együtt jelentős mennyiségű sérülés keletkezett a megye útjain, főleg az elöregedett szakaszokon; elsődlegesen kátyúkárokról vagy burkolattöredezésekről van szó.

A legsúlyosabb helyzet az 58-as főút Tüskésréti úti kereszteződése és a temető északi kapuja közötti szakaszon állt elő, ahol jelentős burkolatromlás történt. Emellett a 6-os főúton és az 57-es főúton kellett több helyen sérülést javítaniuk a szakembereknek. Kifejezetten rossz állapotú az alsómocsoládi bekötőút és az Ormánság több útszakasza. Ezek felújítását egy európai uniós forrásokra épülő program keretében az idei évre tervezik.

Horváth József elmondta, heteken belül elindul megyeszerte a tavaszi, melegaszfaltos kátyúmentesítés. A végrehajtás sorrendjénél az utak szolgáltatási osztályba sorolását, valamint a burkolathibák veszélyességét veszik alapul. Az, hogy mennyit költenek majd el a lyukak betömésére, a javításokra, a feladat mértéke határozza meg – tette hozzá.

A pécsi, belterületi szakaszokkal kapcsolatban Lóczi Szidónia, a fenntartó BIOKOM Kft. pr-menedzsere kijelentette: az idei tél jobban helybenhagyta a város útjait, mint az azt megelőzők. Mint mondta, jelenleg hideg és meleg kátyúzás is zajlik a pécsi utakon, két külön kátyúzó brigáddal; előbbiek tartós megoldást nem jelentő eljárással napi egy tonnát használnak fel, utóbbival pedig naponta 40 négyzetméternyi felületet javítanak. Ennek kapcsán a pr-menedzser elmondta: a meleg aszfaltot keverő üstben, bontott aszfalt és adalékanyag felhasználásával végzik. A kátyúkat kimarják, és a marás helyét meleg aszfalttal bedolgozzák.

Eddig elsősorban a veszélyes kátyúkat tömték be, ám március végétől az anyagi lehetőségek függvényében várhatóan május végére a város kátyúinak jelentős részét kijavítják.

A kátyúzások menetéről megtudtuk: a problémákat összeírják az útellenőrök listája, valamint a lakossági és egyéb formában beérkező bejelentések alapján, majd a balesetveszélyes kátyúkat bójázzák, elkerítik, és rövid időn belül kijavítják. A társaság kátyúvonala a 80/200-590-es számon érhető el. Ezen a telefonon a pécsi, azaz a várost átszelő útvonalak nélküli szakaszokkal kapcsolatos bejelentéseket várják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő