6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMa kezdenek a közigazgatási ösztöndíjasok

Ma kezdenek a közigazgatási ösztöndíjasok

Ma kezdik meg munkájukat a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program résztvevői. A 270 ösztöndíjas valamely minisztériumban, kormányhivatalban vagy megyei szakigazgatási szervnél kezd hat hónapos szakmai gyakorlatot.

Ezt követően, szeptembertől négy hónapon át valamely EU-tagállam közigazgatási szervénél tanulmányozhatják majd az ottani munkát. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter korábbi tájékoztatása szerint az ösztöndíjprogram mostani fordulójában 233 nem roma származású közigazgatási szakember, pályakezdő mellett 37 olyan roma származású szakember is lehetőséget kapott, akiket még a Bajnai-kormány vett fel a Romák a közigazgatásban nevű program keretében.

Az ösztöndíjprogramot eredményesen teljesítők a program befejeződésekor állásajánlatot kapnak a magyar közigazgatásban, és tisztviselőként folytathatják munkájukat.

Az említett 270 résztvevőn túl 21, már a közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselő is megkapta a lehetőséget, hogy további közigazgatási tapasztalatokat szerezzen az Európai Unióban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő