13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMagasház: tavaszra eldől, mi lesz

Magasház: tavaszra eldől, mi lesz

A Magasház és a hozzá kapcsolódó mélygarázsok sorsával kapcsolatban is döntött a csütörtökön ülésező közgyűlés. A városvezetés részletekbe menően, egy tanulmány segítségével vizsgálja meg, mi módon építhető a mai épület helyén egy kisebb, közigazgatási központként működő ház a Szigeti úton.

Csizi Péter (Fidesz-KDNP) alpolgármester lapunknak a közgyűlés szünetében elmondta, hogy a csütörtöki döntéssel a húsz év óta húzódó ügyben mérföldkőnek számító lépést tesznek meg. Páva Zsolt polgármesterré választása óta folyamatosan tárgyalnak a Magasház sorsának végső megoldását illetően, s eddig is komoly eredményeket értek el.

„Azt javasoltuk az államnak, hogy oldjuk meg a Magasház és a Megyeri tér ügyét a minden nagyobb településen létrehozandó egyablakos ügyintézést lehetővé tevő központ kialakításával. A jelenlegi Magasház telkén egy olyan épületet lehetne kialakítani, amely minden, a kormányzathoz és a városhoz köthető hivatali ügyintézést egy helyen tesz lehetővé” – így Csizi Péter, aki hozzátette: külső vállalkozókkal finanszíroztatnák meg az építkezéseket, majd 30 éven át bérelnék az épületet és a mélygarázsokat, később pedig birtokukba kerülnének az ingatlanok.

Most azt szeretnék megvizsgálni, hogy valóban életképes javaslat, illetve irány-e az, hogy állami és önkormányzati szereplők számára közigazgatási központot hozzanak létre a területen. Egy szakértői jelentésre van szükségük mindehhez, hogy tisztán lássanak.

Csizi Péter szerint a beruházás felügyelői jelentése tavaszra készülhet el, így akkor dőlhet el végleg a Magasház és környékének a sorsa. Az alpolgármester hozzátette: a Megyeri tér mindenképpen a város tulajdonába kerül, így ha esetlegesen a tervezett konstrukció meghiúsul, a feltúrt parkot helyreállítják; de mindez a mélygarázs megépítése után is így lenne.

Az ellenzék részéről Tóth Bertalan (MSZP) azt mondja, a városnak most kellene kivonulnia a projektből, ahelyett, hogy 30 éves kötelezettséget vállal. Szerinte az egész ügyet a kormányzatnak kellene átadni, hiszen a hivatalok nagy részét amúgy is ő működteti majd. Emellett drágának találják a szocialisták a Megyeri tér vételárát is, amelynek megvásárlását a város a projekt meghiúsulásakor is vállalja.

Gyimesi Gábor (Jobbik) szerint kockázatos lehet a projektek megvalósítása olyan tekintetben, hogy a hivatalok átköltöztetésével megnőne a forgalom a Szigeti úton, a Magasház jelenlegi környékén. Szerinte a beruházás túl közel van a belvároshoz, így, ha valóban megvalósul egy összevont kormányzati negyed, annak a külvárosban lenne jó helye. Keresztes László Lóránt (LMP) szerint a jelenlegi gazdasági válság közepette nem tanácsos belevágni a Magasházzal kapcsolatos beruházásokba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő