Magyar Hírlap: 4 millió beoltott után nyithatnak a szállodák, mozik és színházak

A kormányközeli Magyar Hírlap információi szerint, ha hazánkban eléri a 4 milliót a beoltottak száma, jelentős nyitásra lehet számítani.

Bár Orbán Viktor még a múlt héten azt prognosztizálta, hogy ennek a hétnek a közepére már elérheti a 3,5 milliót Magyarországon a legalább egy oltással rendelkezők száma, az elmúlt napok adatai alapján erre minden bizonnyal szombatig várni kell. Azt már tudni lehet, hogy ha ez összejön, az éttermek, kávézók teraszai is kinyithatnak majd.

A Magyar Hírlap mai cikke azonban már a 4 milliós határ eléréséhez kötött várható kormányzati intézkedéseket is megszellőztette. A lap szerint

ekkortól nyithatnak majd a szállodák, a mozik, a színházak, és más kulturális rendezvények is újraindulhatnak.

A Magyar Hírlap információi alapján 18 éves kor felett védettségi igazolvány felmutatásával lehet majd látogatni ezeket a helyeket, 18 éves kor alatt azonban nem lesz szükség az igazolványra, anélkül is beengedik a kiskorúakat.

A kormányközeli újság úgy tudja, hogy

ezzel együtt a vendéglátóhelyek már nem csak a teraszokat, de belső tereiket is kinyithatják a vendégek előtt.

Itt pedig nem is lesz szükség védettségi igazolványra, „csupán” a kötelező óvintézkedéseket kell betartani mindenkinek.

Persze az nagy kérdés, hogy vajon mikor is jutunk el a 4 millió beoltottig. Ha az elmúlt egy hét átlagát nézzük, naponta kicsivel kevesebb mint 50 ezer új oltott van idehaza (pontosan 49.629 fő a hétnapos mozgóátlag). Tehát ha a következő napokban is e tendencia folytatódik, akkor a 3,5 milliót várhatóan pénteken, esetleg szombaton érhetjük el, a 4 millióra pedig nagyjából május 4-ig kell várni.

Pusztán matematikai alapon – mivel a hírek szerint április végéig közel 1 millió új vakcina érkezik Magyarországra, és a jelenlegi 3.317.052 beoltott mellett 4.326.000 fő regisztrált már a koronavírus elleni védőoltásra –, elviekben május első harmadában elérhet oda a program, hogy minden egyes jelenlegi regisztráltat be is oltsanak. Legalábbis az első oltással.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés