Magyar-kínai dizájn-együttműködés

A kínai újév Pécsett nagy durranás lesz

A magyar-kínai kulturális kapcsolatok erősítése mellett kifejezetten a dizájn területén való szorosabb együttműködést eredményezett a második Hudec-hét Sanghajban, amely a hétvégén zárult a kelet-kínai metropoliszban.

A kedden kezdődött szakmai hét igazi sikert hozott több szempontból is – mondta az MTI-nek vasárnap Révész Ágota, a sanghaji magyar főkonzulátus oktatási-kulturális szakdiplomatája. A budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem azzal a céllal érkezett a városba, hogy a Hudec László sanghaji örökségére épülő szakmai héten felhívja a figyelmet a magyar dizájnra, egy olyan tematikával, amely Hudechez is kapcsolható. Emellett a MOME célja a szakmai kapcsolatteremtés volt, annak feltérképezése, milyen partnerekkel milyen hosszabb távú együttműködésre van lehetőség. Mindkét téren egyértelműen pozitív visszajelzés érkezett – mondta Révész Ágota.

Az egyetemek részéről nagy nyitottság mutatkozott a különböző típusú együttműködésre, a rövid távú projektek mellett a hosszabb távú kooperációs lehetőségekről is tárgyaltak. Ez a bilaterális kapcsolat a hallgatókat egy piacképesebb tudáshoz segíti – fogalmazott Révész. A hét sikerét biztosította a kitűnő témaválasztás is, amely a Hudec-örökséget kezelő Hudec Kulturális Alapítványtól származik.

A főkonzulátus által szervezett, a Magyar Építész Szövetség (MÉSZ) egy 2011-es megállapodása keretein belül életre hívott Hudec-hét második “felvonását” megelőzően kínai diákok azt a feladatot kapták, hogy a János vitéz meghatározott részleteit egy-egy dobozban megrendezve vizualizálják. Ezeket a dobozokat az emlékhét záróeseményeként szombaton a Hudec-házban mutatták be.

A szakmai rendezvényeken a MOME delegációjának szakemberei mellett kínai egyetemek és szakmai szövetségek képviselői tartottak dizájn témában előadást, kerekasztal-beszélgetést, valamint a MOME diákjainak animációs munkái és a Hudec-örökség ritka kiállítási tárgyai is bemutatkoztak. A hét programjainak egy részén a magyar kormány részéről Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is részt vett.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés