Magyarok kenyere – Kolozsvár is

Kolozsvár és környéke is bekapcsolódott a Magyarok kenyere programba, így az erdélyi városban is gyűjtenek búzát, amelynek lisztjéből megsütik a Magyarok kenyerét.

A búzát a kolozsvári magyar főkonzulátus udvarán gyűjtik. Hétfőn ott állították fel a szuszékot, amelybe elhelyezhető a gabona. Horváth Anna kolozsvári alpolgármester elmondta, hogy az erdélyi város Páva Zsolt pécsi polgármester kérésére csatlakozott a Testvérvárosi Búzacsere Programhoz – írta a Transindex című erdélyi hírportál. Kolozsvár és Pécs testvérvárosi kapcsolatot ápolnak.

Július 29-ig gyűjtik a búzát Kolozsváron, ahonnan Pécsre szállítják, majd megőrlik. A lisztet Pécsről visszahozzák Kolozsvárra, ahol augusztus 19-én megsütik a Magyarok kenyerét. A lisztből készült cipókat a Kolozsvári Magyar Napok és a kolozsvári Szent István-napi búcsú résztvevői között osztják szét.

Magdó János kolozsvári főkonzul elmondta: örül annak, hogy a konzulátus udvarán gyűjthetik a búzát.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári és a Kolozs megyei önkormányzat frakcióinak szervezésében zajló búzagyűjtésben a környező települések lakosságának a támogatását is várják. Már hétfőn több Kolozsvár környéki település polgármestere támogatta a gyűjtést, így Póka András György, Kalotaszentkirály elöljárója és Kolozsvári Ilona, Tordatúr alpolgármestere egy zsák búzát öntött a szuszékba.

Hirdetés