„Majdnem” rágyújtotta a házat szeretőjére és annak férjére – elítélték

A Pécsi Törvényszék a 2020. december 2-án megtartott tárgyaláson M. Zs. vádlott férfit két rendbeli emberölés előkészületének bűntette miatt – halmazati büntetésül – 2 év 2 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A vádirat szerint a sértett férfi és nő házastársak, egy baranyai faluban, családi házban élnek.

A sértett férfi 2016-ban beteg lett, műtéten esett át, rokkantnyugdíjas lett. A férfi korábbról ismerte a rossz körülmények között élő vádlott férfit, felajánlotta neki, hogy amennyiben a ház körüli munkákat elvégzi, hozzájuk költözhet és a munkáért cserébe étellel és ruhával is ellátják.

A vádlott elfogadta az ajánlatot, és 2018 nyarán odaköltözött.

Az együttlakás során a vádlott és a sértett nő között érzelmi, majd szexuális kapcsolat alakult ki, ám a viszony kiderült, a férj rájött, az pedig konfliktushoz vezetett. Többször összeszólalkozott a két férfi, a vádlott többször bántalmazta a sértettet, aki nem tett feljelentést emiatt. A vádlott többször el is költözött a pártól, de később mindig visszafogadták, 2019 decemberében is náluk lakott a vádirat szerint.

2019. december 31-én a vádlott egy másik faluban dolgozott, munka után a helyi italboltba ment, ahol berúgott. A késő esti órákban megjelent a házaspár házánál, ahol a konyhában sértegette a sértett férfit, és arra kérte a nőt, hogy hagyja el a férjét, menjen vele és éljenek együtt.

Amikor elutasító választ kapott, a férfi közölte, hogy rájuk gyújtja a házat. Azzal kinyitotta a konyhaajtót, fogott egy 20 literes műanyag benzines kannát, és abból pár liter üzemanyagot szétlocsolt a konyhában.

A benzin a konyhaajtóra, az asztalra és részben a nő nadrágjára loccsant, méghozzá közel a kályhához. Ezt követően a férfi a teraszon állva elővette az öngyújtóját, próbálgatta, de nem gyulladt meg.

Ekkor a házaspárnak sikerült becsuknia az ajtót, nehogy rájuk gyulladjon a ház. És itt még nincs vége: a vádlott az udvaron felkapott egy fejszét és a ház ablakainak betörésével fenyegetőzött.

Végül csak akkor ment el, amikor a sértett férfi telefonon értesítette a rendőrséget.

A szétlocsolt benzin fokozottan tűz- és robbanásveszélyes. Ha sikerült volna lángra lobbantania, először azokon az anyagokon gyulladt volna meg, amelyekre kiöntötték. Ha a tűz a sértetteket közvetlenül elérte volna – mivel a sértett nő ruhájára is került benzin, a sértett férfi pedig mozgásában korlátozott –, akár halálos sérüléseket is okozhatott volna nekik. A pécsi tűzoltóság 15 kilométerről, 20-25 perc alatt vonult volna ki tűzesetnél. Kiérkezésükkor a sértettek háza teljes terjedelmében lángolt volna és a tűz a szomszédos ház tetőszerkezetére is átterjedt volna – áll a vádiratban.

Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése végett, az ügyész pedig három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati kérelme esetleges benyújtására.

Hirdetés