Majdnem újabb két halálkamion lett

Nagy-Britanniába tartó migránsokat találtak két kamion rakterében Belgiumban – közölték a helyi hatóságok szombaton.

Az ügyészség tájékoztatása szerint az egyik járműben tizenegy, a másikban kilenc bevándorlót találtak szombat reggel az ország északi részében. Több nő és gyerek is volt a többségében afrikai és közel-keleti, elsősorban eritreai és iraki utasok között, akik mind jó egészségi állapotban vannak.

Az egyik esetben a sofőr műszaki probléma miatt volt kénytelen betérni egy szervizbe, a migránsokra itt bukkantak rá, a másik esetben bejelentést kapott a rendőrség.

A két sofőrt őrizetbe vették, az utasokat pedig átadták a bevándorlási hatóságoknak. Kedden három iraki származású férfit vettek őrizetbe egy belgiumi autópálya-pihenőben. Ők ugyancsak embereket próbáltak illegálisan Nagy-Britanniába szállítani.

Belgiumban nem ritkák a hasonló esetek, sokan próbálkoznak az országon keresztül Nagy-Britanniába jutni.

Szerdán egy bolgár rendszámú hűtőkamion rakterében 39, valószínűleg nagyrészt Vietnamból érkezett ember holttestét fedezték fel Angliában. A hűtőkonténert a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből szállították komppal az országba.

Hirdetés