13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaMajor és Halász megvédte címét a hosszú távú triatlon ob-n

Major és Halász megvédte címét a hosszú távú triatlon ob-n

Major József és Halász Annamária győzelmével ért véget az idei hosszú távú triatlon országos bajnokság Nagyatádon.

Az immár 21. alkalommal megrendezett nyílt nemzetközi viadalon új részvételi csúcs született: egyéniben 470-en neveztek a 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42,2 km futásból álló erőpróbára, váltóban pedig csaknem 700-an próbáltak szerencsét.

A férfiak között Kis Gyula fejezte be elsőként az úszást a gyékényesi kavicsbánya-tóban, de a 200 méteres előny nem tartott ki a második szám végéig sem. A címvédő Major József a kerékpározás során átvette a vezetést, és fokozatosan növelve előnyét végül magabiztosan szerezte meg pályafutása hetedik nagyatádi elsőségét.

„Számomra eddig ez volt a legnehezebb verseny ezen a pályán. Az úszás jól sikerült, a futás alatt azonban akadt néhány holtpont. Örülök a sikernek” – mondta a célban a 32 esztendős sportember, aki továbbra is tagja a világranglista élmezőnyének, és a hagyományos hawaii világbajnokságra készül.

A hölgyek mezőnyében a korábbi hétszeres atádi győztes Harsányi Zsuzsanna zárta az élen az úszást, a kerékpározás során aztán húszperces előnyt szerzett a tavalyi bajnok Halász Annamária, aki végül az elmúlt évinél csaknem harminc perccel jobb időeredménnyel az aranyérmet is elhódította.

Eredmények:
férfiak: 1. Major József (Széchenyi FSE, Győr) 8:29.44, 2. Kis Gyula (ELTE-BEAC Polythlon SE) 8:42.51, 3. Vatai Miklós (Vasemberek Klubja, Budapest) 8:48.10.

nők: 1. Halász Annamária (Budaörsi TKE) 9:56.55, 2. Harsányi Zsuzsanna (Vasemberek Klubja, Budapest) 10:22.43, 3. Prokopp Erzsébet (Vasemberek Klubja, Budapest) 10:30.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő