Már építik a határzárat

Mórahalom külterületén elkezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése hétfőn, kevéssel dél előtt – jelentette az MTI helyszínen lévő tudósítója.

A munkát a Magyar Honvédség hódmezővásárhelyi alakulatának katonái végzik. A terepet egy lánctalpas munkagép rendezi a Csongrád megyei településen.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a június 17-én tartott kormányülés szünetében jelentette be: a kormány utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy egy héten belül készítse elő a magyar-szerb határ 175 kilométer hosszú szakaszának lezárását, amely egy négy méter magas kerítéssel történhet meg.

Az országgyűlés július 6-án módosította az államhatárról szóló törvényt a határzárral kapcsolatban, közérdekű használati jogot adva a magyar államnak a schengeni külső határokon a határvonaltól számított tízméteres sávon belül. A műszaki határzár létrehozására az állam mintegy 6,6 milliárd forintot csoportosít át.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés