Már figyelget a Nagy Testvér

Elkészült az új, kulturális fővárosi program beruházásai által érintett terek majd’ mindegyikén a kamerás térfigyelő hálózat, a rendőrkapitányságon lévő központ is megvan már, s a rendőrség is aláírta a szerződést a várossal a kamerák üzemeltetését illetően. A városihoz kapcsolódó rendőrségi kamerarendszer közbeszerzésének előkészítése megindult.

hirdetés

Schmidt József közbiztonsági tanácsnok az általa kézben tartott fejlesztésről úgy nyilatkozott, hogy az üzemeléshez a munkajogi kérdéseket kell tisztázni, vagyis azt, hogy a rendőrök milyen munkarendben, s miképpen figyeljék a kamerákat. Mint mondta, a rendszer rajtra kész, mindössze két kamerát nem szereltek fel a városi rendszer tagjaiból, de 31 készülék működőképes.

Hozzátette: a városi rendszerhez kapcsolódó rendőrségi technika közbeszerzési eljárásának előkészítése is zajlik, s a tervek szerint ez utóbbi csatlakozik majd a pécsiek által létrehozott létesítményhez. A központ már rendelkezésükre áll, s amint a jogi kérdések tisztázódnak, elindulnak, erre a nyár folyamán mindenképpen sort kerítenek.

A város alpolgármestere, Nagy Csaba elmondta: javában zajlik a tesztüzem, összesen harminchárom kamerát helyeztek ki többek között az ANK-hoz, az Alkotmány utcába, a Mecsek Áruházhoz és a Szondi sétányra. Az alpolgármester szerint mindegyik készülék alkalmas zoomolásra, azaz ha szükséges, akkor közeli felvételt is tudnak készíteni, amellyel megfelelő kép adható az esetleges büntetőeljárások bizonyításához. Közölte: egységes rendszer épül ki, amelyhez szükség volt az EKF-es köztereket építők összefogására, hiszen arra pécsi alvállalkozóval szerződtek.

A városi rendszert a későbbiekben a rendőrségivel – harminckét gépről van szó – közösen fogják üzemeltetni, amelynek elkészülte után az teljes üzemben működik majd. Nagy Csaba elmondta: a hatóság már alá is írta a várossal kötött szerződést, s a kontraktus szerint a város a működési költségek felét állja, a rendszer Pécsnek évi hatvanmilliójába kerül majd.

Az új köztereket sokan nem tartják tiszteletben, hisz olvasóink jelezték, hogy a Tettye-parkban a bringások a már rendbe tett zöldfelületen új utakat taposnak ki, valakik összetörték a szökőkút köveit. Az EKF-program keretében elkészült új köztereken pedig a rongálók máris súlyos károkat okoztak. A közterület-felügyelők az elmúlt év végén tettek feljelentést, miután a Nevelési Központ mellett megszépített téren ismeretlenek szétrugdostak egy kerámiából készült ivókutat. A graffitisek több új parkban már „letették névjegyüket”, s elrondították a nemrégiben átadott objektumokat. A vandálok nem kímélték a nyugati városrészben fekvő Rókus-sétányt sem, itt szintén firkákat hagytak maguk után a szabálysértők.

Schranz Richárd, a pécsi közterület-felügyelet vezetője szerint hatalmas változást hozhatna a kamerarendszer beindítása. Kiemelte: mivel a településőrökkel együtt összesen félszázan teljesítenek szolgálatot Pécsett, járőreik nem tudnak minden szabálytalankodót tetten érni, ennek ellenére kiemelt figyelmet szentelnek a kulturális fővárosi programban megújult közterek megóvásának.