12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMár kapható az olcsó vasasi szén

Már kapható az olcsó vasasi szén

Megkezdődött a kitermelt szén értékesítése a Pannon Hőerőmű Zrt. tulajdonában lévő vasasi bányában. A tavaly év végén újranyitott külszíni fejtésből öt év alatt évente 15 ezer tonnányi szenet bányásznak ki, amelyet elsősorban lakossági célra értékesítenek – közölte a társaság.

Évtizedes tetszhalott állapot után támadt fel újra a mecseki szénbányászat tavaly decemberben, amikor az első, ünnepélyes csákánycsapásokkal megnyílt a Pécs-Vasason található külfejtés. Az azóta eltelt időszakban a bányavállalkozó megkezdte a széntároló készlettér kialakítását, és megteremtette az értékesítés egyéb feltételeit, így március közepén a munkagépek elkezdhették fejteni a tüzelőanyagot. Mostanra mintegy 3000 mázsányi szenet termeltek ki és halmoztak fel, amelynek a lakossági értékesítése március 23-án kezdődik meg.

„Évente 15 ezer tonnányi szén kitermelésére kaptunk engedélyt, öt éven keresztül” – mondta el Péterffy Attila, a bányavállalkozó Pannon Hőerőmű Zrt. elnök-vezérigazgatója. – „Ez a mennyiség felszínre hozható a környezet jelentős átalakítása, illetve a por- és zajterhelés növelése nélkül. A vasasi szenet döntően a helyi lakosság tüzelőanyagának szánjuk, amely mind az importszénnek, mind az egyéb, folyamatosan dráguló energiaforrásoknak valós alternatívája lehet. Ezért olyan árat határoztunk meg, amely mindenki számára megfizethető, és versenyképes a piacon megtalálható egyéb tüzelőanyagok árához képest – tette hozzá Péterffy Attila.

Első szakaszban másfél hónapig, április 30-ig lesz kapható a vasasi szén a kijelölt értékesítési helyeken, vagyis a vasasi bánya mellett, illetve Pécsett, a Megyeri úti volt TÜZÉP-telepen. Ezt követően a bányavállalkozó összegzi az értékesítés addigi tapasztalatait, és szükség esetén változtat a gyakorlaton, hogy az őszi fűtési szezon kezdetére még jobban tudjanak alkalmazkodni a vásárlók igényeihez.

A felszínre hozott, úgynevezett nyers aknaszén fűtőértéke 3000-3600 Kcal/kg, ami nagyjából fél m3 földgáznak és két kg tűzifának felel meg. Czéh-Tóth Imre, a kitermelést és az értékesítést alvállalkozóként végző Neolit Kft. ügyvezetője szerint a vasasi szén nagyon jó tüzelőanyag, csak néhány apróságra kell odafigyelni az égetésekor. „A legjobb hatásfok eléréséhez ne a szenet gyújtsuk be közvetlenül. Helyette először néhány fahasábnak gyújtsunk alá és a már izzó parázsrétegre helyezzük a szenet. Nagyon fontos a megfelelő levegőztetés, a jó huzatot biztosító, tiszta kémény. Az égés után visszamaradt, kokszosodott szenet érdemes visszatenni a kályhába, hiszen fűtőértéke magasabb az eredeti nyers szénnél” – osztott meg praktikus információkat a szakember. Hozzátéve, hogy minden vásárló kap majd egy tájékoztatót a legfontosabb tudnivalókkal, hiszen a potenciális vásárlókat jelentő környékbeli családoknál egyesek még soha nem fűtöttek a helyi szénnel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő