5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMár készenlétben a sószórók

Már készenlétben a sószórók

Egyelőre még nem kellett elhagyniuk kökényi telephelyüket a pécsi sószóró autóknak, de már készültségben várják a jeges napokat a Biokom Kft. emberei. A közterületeken nemcsak a jól ismert sót (nátrium-kloridot), hanem kálcium-kloridot és zúzalékot is bevetnek majd.
Pécsett mintegy 870 ezer négyzetméternyi területet kell naponta többször is mentesíteni a téli időszakban gépekkel, amihez több mint 500 tonnányi anyagot használnak fel. A kökényi telephelyen egyébként több száz tonna sót, zúzalékot tárolnak, városszerte több helyre is kihelyeztek már sóval teli ládákat.

Mint azt a Biokom Kft. pr-menedzsere, Lóczi Szidónia elmondta, az elmúlt napokban fejezték be az önmentesítő anyagok kihordását Pécsett. A cég az utak mellé, kétszázötven posztra helyezett el síkosság-mentesítő anyagokat tartalmazó dobozokat, illetve kupacokat. Ezekből bárki saját maga is vehet, ha valamilyen oknál fogva elakadna vagy megcsúszna.

A hatékonyabb munkavégzés érdekében 14 munkaterületre osztották a várost, melyen nyolc géppel takarítanak majd. A vállalat további alvállalkozókkal is tárgyal még.

Egyébiránt a gépek sószóróit úgy állítják be, hogy egy forgalmi sávot teljes mértékben beteríthessenek az anyaggal. Az Országos Meteorológiai Szolgálat pedig háromnapos előrejelzést ad a városüzemeltetési cégnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő