Már kiállították a bizonyítványt

A Fidesz szerint a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség nincs abban a helyzetben, hogy bárkiről is erkölcsi vagy szakmai bizonyítványt állítson ki, mivel az emberek már 2010-ben kiállították a bizonyítványt a Gyurcsány-Bajnai-kormányokról.

Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője ezt azután közölte az MTI-vel, hogy a választási szövetség oktatáspolitikusai az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett tartott tájékoztatójukon elégtelenre értékelték az oktatási kormányzat tevékenységét.

A Fidesz szóvivője erre úgy reagált közleményében: a Magyarország által kiadott bizonyítványban Bajnai a bukott diák, ugyanis az emberek 2010-ben elzavarták azokat, “akik tönkretették az országot, tönkretették az oktatási rendszert, pedagógusok tízezreit tették utcára, analfabéta és munkanélküli fiatalok tömegét engedték ki az iskolapadból”.

Szerinte Bajnai jelenleg is a pedagógusok szemébe hazudik, “béremeléssel hitegeti őket”.

Közölte azt is: a Fidesz-kormány kisiskolák százait és pedagógusi munkahelyek ezreit mentette meg annak köszönhetően, hogy az állam átvállalta az iskolák fenntartását a kistelepülésektől. “Bízunk abban is, hogy az egészségügyi dolgozók bérrendezéséhez hasonlóan hamarosan a pedagógusok bérrendezése is megkezdődhet” – olvasható Hoppál Péter közleményében.

Hirdetés