Már nem megy annyira a használtkocsi biznisz

Lesz még jobb is a helyzet

Csaknem kétéves emelkedés után az idei első negyedévben megtört a használtautó-piac lendülete, mintegy 3 százalékkal csökkent az eladott autók száma az előző negyedévhez képest, illetve 5,7 százalékkal csökkent az átlagár, ami a tavaly év eleji szintnek felel meg – közölte a Használtautó.hu autós portál hétfőn.

A használtautó-index, az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző mutatószám 134,4-ről 122,8 százalékra, a tavaly félévi szintre esett vissza.

Az előző év azonos időszakához viszonyítva nem olyan borús a kép, az eladott használt autók száma 2014 első negyedévéhez képest több mint 8 százalékkal bővült – idézi a közlemény Fodor Lászlót, a Használtautó.hu értékesítési vezetőjét.

A szakember szerint a piacon gazdát cserélő autók száma várhatóan az idei év egészében meghaladja majd a tavalyit, de a korábbi növekedési ütem valószínűleg mérséklődik.

Tavaly – elsősorban az importautókra bevezetett vagyonszerzési illeték miatt – szinte minden járműkategóriában jelentős áremelkedés volt, a növekedés átlagos mértéke meghaladta a 8 százalékot. Ez az emelkedés azonban csak időleges lehet, mert a hazai személyautó-állomány átlagéletkora folyamatosan növekszik, és ez a kínálatban megjelenő autók átlagárát hosszú távon mindenképpen lefelé nyomja – hívta fel a figyelmet a szakportál, hozzátéve, hogy szintén lefelé mozdulhatnak az árak, ha az év egészére is jellemző lesz a mostani, 300 forint alatti euróárfolyam.

A közlemény szerint, ha ez a forgatókönyv valósul meg, hiába a további mennyiségi élénkülés, a használtautó-index értéke jó eséllyel egész évben a tavalyi 134 százalékos rekordérték alatt marad.

Változatlanul az Opel és a Suzuki a legnépszerűbb használt autó, az eladott járművek 14 százaléka Opel, 10 százaléka Suzuki. Ezt a két márkát követte sorrendben a Volkswagen, a Ford és a Renault az első negyedévben, összességében ez az öt márka biztosítja a teljes hazai használtautó-forgalom felét.

A Haználtautó.hu összehasonlításképpen közölte az új autók piacának márkasorrendjét ugyanebben az időszakban: a sort itt a Skoda vezette 13 százalékkal, az Opel a második volt 12 százalékkal, majd a Ford, a Volkswagen és a Suzuki következett. A koncentráció mértéke ezen a piacon is hasonló, öt márka adja a piac forgalmának felét.

Hirdetés