Már a postán is vehetünk fel kölcsönt

Személyi kölcsön forgalmazásába kezd a Magyar Posta – erősítette meg a társaság az MTI-nek.

A Heti Válasz legutóbbi számában Szarka Zsolt vezérigazgató jelentette be, hogy az FHB Bank és a Magyar Posta közös fejlesztéseként nyártól személyi kölcsönt is lehet majd igényel a postahivatalokban.

A Magyar Posta az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy az elmúlt két évben teljes egészében megújította pénzügyi portfólióját. Jelenleg árbevételének mintegy 30 százaléka származik a pénzügyi, pénzforgalmi, biztosításközvetítői tevékenységből, és ennek az aránynak a folyamatos növelésén dolgoznak.

A társaság tájékoztatása szerint Posta Számlacsomaggal már több mint 40 000 ügyfél rendelkezik, a Magyar Posta Befektetési Zrt. pedig 30 000 befektetési számlát kezel.

A Magyar Posta 2700 fiókjával a kistelepüléseken is jelen van, számos helyen az egyetlen pénzügyi szolgáltató. A posta biztosítja a modern pénzügyi termékekhez való hozzáférést a nagyvárosokon túl a kisebb vidéki településeken élők számára is.

A cég legújabb pénzügyi terméke, a Posta Személyi Kölcsön június 29-től már csaknem nyolcvan postán lesz elérhető, július közepére pedig a forgalmazásba bevont fiókok száma eléri a 345-öt, így országszerte széles körben elérhető lesz a termék – tájékoztatott a Magyar Posta.

A Posta Személyi Kölcsön ingatlanfedezet nélkül, szabadon felhasználható, kizárólag forint alapon igényelhető, a kamat a teljes futamidő alatt fix, a társaság éves szinten milliárdos nagyságrendű hitelkihelyezéssel kalkulál.

A kölcsön paraméterei teljesen megfelelnek egy átlagos család és a Magyar Posta ügyfélköre igényeinek, 2-4 év közötti futamidőt és 200-500 ezer forint között igénybe vehető kölcsönösszeget biztosít, kedvező kamatozás mellett – közölte a Magyar Posta.

Hirdetés