5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaMarad a várólista, nincs népszavazás

Marad a várólista, nincs népszavazás

Mégsem lehet népszavazást tartani a várólisták lerövidítéséről, mert a Kúria – megváltoztatva a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi határozatát – megtagadta a kérdés hitelesítését. A kezdeményezés a civilek által indított rendszerbontó népszavazási kérdések közé tartozott – írja az MTI.

A Kúria keddi határozata szerint azért nem hitelesíthető a kezdeményezés, mert „abból az Országgyűlésre nem egyértelmű törvényalkotási kötelezettség hárulna” egy érvényes és eredményes népszavazás esetén.

Az NVB május 7-én tárgyalta, és 5:3 arányban támogatta a népszavazási kezdeményezést, mely az egészségügyi várólisták lerövidítését célozta, azt, hogy a betegeknek legfeljebb fél évig kelljen várniuk a nem azonnali ellátást igénylő ellátásokra.

A kérdés így szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az intézményi várólistára való felkerüléstől számított legfeljebb hat hónapon belül hozzájusson a beteg a nem azonnali ellátást igénylő egészségügyi ellátáshoz?”

Az NVB határozatával szemben felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Kúriához; a testület keddi elutasító végzése ellen már nincs jogorvoslati lehetőség.

A Kúria honlapján olvasható indoklás szerint a kérdés, szemben a hatályos szabályozással, az intézményi, azaz csupán a fekvőbeteg ellátó intézményekben vezetett várólistákra koncentrál, ugyanakkor valamennyi várólistán nyilvántartott betegre kiterjedően – a szükségessé vált ellátások minőségi különbségeire tekintet nélkül – írná elő a várakozási idő lerövidítésének törvényi szabályozását.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő