Maribori utazást nyerhetnek a diákok

Diákoknak szóló közös versenyfelhívást tett a város, egy egyesület és egy kulturális intézmény. A programra 7-12. évfolyamos tanulókat várnak.

A verseny elsődleges célja megismertetni, s közelebb hozni a fiatalokhoz a „Kultúra Városában” elérhető sokszínű kulturális programot, látnivalókat. A megmérettetés lehetőséget kíván biztosítani a versenyzők részére Pécs kulturális intézményeinek működésébe való betekintésre, valamint a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 program kapcsán Pécsett „megszületett” új kulturális terek minél jobb megismerésére.

Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere közölte: azért örömteli a program, mert a Zsolnay Negyedben az első teljes év indulhat el, s fontos az, hogy a diákok körében ismertek legyenek az új, az EKF keretében felhúzott beruházások, a történelmi emlékek.

A projekttel hagyományt szeretnének teremteni, hogy a fiatalok minél szélesebb körben ismerhessék meg a város kulturális értékeit.

Haffner Tamás, a Sopianae Ifjúsági Egyesület elnöke közölte: szervezetük több tanulmányi versenyt szervezett már az elmúlt években, a mostanira két kategóriában várják a háromfős csapatok jelentkezését Pécsről és Baranyából.
Az első három helyezett értékes nyereményeket kap, a fődíj pedig egy utazás lesz a szlovén kulturális fővárosba, Mariborba.

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. divízióvezetője, Kozma Gábor szerint azért lényegesek az ilyen kezdeményezések, mert a kulturális programokra talán a fiatal korosztályt a legnehezebb elcsábítani a jelenlegi gazdasági helyzetben. Ugyanakkor szeretnék azt, ha minden pécsi iskolás tudna arról, hogy mi is az a Zsolnay Kulturális Negyed.

Nevezésre a www.pecsakulturavarosa.hu honlapon a regisztráció menüpontban van lehetőség 2012. január 25-től 2012. február 27-ig.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés