Márta István vezeti majd a Zsolnay Negyedet

Országos hírű, elismert kulturális szakember vezeti februártól Közép-Kelet Euópa egyik legnagyobb kulturális együttesét, a pécsi Zsolnay Negyedet. Márta azt mondta, megtiszteltetés, hogy Pécsett dolgozhat a jövőben, egyúttal jelezte, komoly elképzelései vannak a negyed működését illetően is.

 

Márta Istvánt, az Új Színház jelenlegi igazgatóját javasolja Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetőjének.

A politikus pénteken, a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: amennyiben a város közgyűlése a jövő heti ülésén elfogadja az erről szóló előterjesztést, Márta István február 1-jétől töltheti be a tisztséget, megbízatása határozatlan időre szól majd. A polgármester hozzátette, szeretné, ha a mostani ügyvezető, Bozóky Anita továbbra is a társaságnál maradna, de erre a felkérésre ő még nem adott választ.

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. Pécs olyan kiemelkedő kulturális intézményeinek tevékenységét koordinálja, mint a világörökségi létesítmények, a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa program keretében épült Zsolnay Kulturális Negyed, a Kodály Központ, valamint a Művészetek és Irodalom Háza.

Páva Zsolt hangsúlyozta: a váltásnak nem az az oka, hogy probléma lenne a jelenlegi vezetővel, hanem az, hogy az önkormányzat egy progresszív, a kultúrához, Pécshez méltó, a régión túlnyúló tevékenységet szeretne látni az örökségkezelő által menedzselt intézményekben. Ehhez kerestek és találtak szakembert Márta István személyében.

Márta István azt mondta: megtisztelő volt a felkérés. Pécs kiemelkedő szerepet játszik az életében, sok szál fűzi ide, hiszen többször rendezett a Pécsi Nemzeti Színházban, látogatta a Pécsi Országos Színházi Találkozót, nyert is annak versenyprogramjában, és most a fesztivál művészeti igazgatójaként is tevékenykedik. Úgy érzi, ahogy Stenczer Bélával a találkozón, úgy e fantasztikus kulturális értékekkel bíró várossal is képes lesz együtt dolgozni.

Márta István tizenhárom év után 2012. január 31-ével távozik az Új Színház éléről, miután Tarlós István, Budapest főpolgármestere Dörner György színész pályázatát hozta ki győztesnek az övével szemben október elején.

“Bár az Új Színház igazgatói pályázatának kihirdetése után több megkeresést kaptam, szinte gondolkodás nélkül mondtam igent Páva Zsoltnak, amikor e csodálatos intézményrendszert összefogó társaság vezetésére kért” – fogalmazott.

Hozzáfűzte: ez nem kompenzáció azért, mert az Új Színház valószínűleg elveszett a számára. A város kérésének azért tesz eleget, mert érdekli a feladat és művészként, kulturális szervezőként egyaránt fantasztikus lehetőségeket lát benne.

“A jövőről sokat még nem tudok mondani. A következő több mint ötven nap az ismerkedésé” – mondta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nem olyan vezetőnek jött ide, aki egyfajta tisztogatással kezd, olyannak sem, aki hatalomból és erőből vezet. Szavai szerint az elmúlt időszakban komoly tapasztalatot felhalmozó örökségkezelőnél részben már megvan a csapat.

Az örökségkezelő tevékenységében elvárásként fogalmazta meg, hogy nyisson elsősorban Pécs, de Magyarország és Európa felé is. Ez a nyitás nemcsak protokolleseményeket, hanem hazai és külföldi fellépőket, rendezvényeket is jelent.

A cég, valamint az általa koordinált intézmények jövő évi költségvetéssel kapcsolatban Páva Zsolt azt mondta, hogy a források valószínűleg nem bővülnek, de fel kell mérni azt is, hogy valójában mennyi pénzt kell fordítani a Zsolnay Kulturális Negyed működésére. Utóbbira, mint a város büszkeségére, az önkormányzat maximális figyelmet szentel, mert komoly forgalmat és bevételt vár tőle.

Márta István arról szólt, hogy minden pályázati, szomszédos országokkal való kapcsolati és marketinglehetőséget igyekeznek kihasználni a létesítmények üzemeltetéséhez, programjaik népszerűsítéséhez. Becslése szerint a Zsolnay negyed pénzügyi egyensúlyához évi mintegy százezres vendégforgalomra lenne szükség.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés