10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzóna"Meg kell változtatni a szmogrendeletet"

„Meg kell változtatni a szmogrendeletet”

Az alpolgármester, több képviselő és a szakemberek szerint is felül kell vizsgálni Pécs füstködriadóval kapcsolatos intézkedési tervét, illetve ezzel kapcsolatos jogszabályát. A jövőben többek között az autók forgalomkorlátozását a környezetvédelmi besorolás alapján szabályoznák.

Mindenképpen változnak a jövőben Pécsett a füstködriadóval kapcsolatos intézkedések – mondta lapunknak Nagy Csaba alpolgármester. Ennek oka, hogy a novemberi időjárás miatt többször is az egészségügyi határérték többszörösét mutatták a mérőállomások, miközben érdemi lépéseket a korábbi jogszabály miatt nem tudott meghozni a város; így az autóforgalom korlátozását sem rendelhették el a hiányos szabályzat miatt.

Pécsett egy bő két évvel ezelőtt, még az előző városvezetés idején megalkotott rendelet szabályozza a füstködriadó intézkedési tervét. Mint az az elmúlt időszakban bebizonyosodott azonban, a rendelet nem ad lehetőséget, hogy az autóforgalmat a károsanyag-kibocsátás alapján szűrjék, vagy hogy a belvároson kívül más városrészeket is tehermentesítsenek a járműforgalom alól.

Az események kezelésére létrehozott Szmogriasztást Irányító Csoport a levegőszennyezettség kritikus szintje kapcsán tartott ülésén is elhangzott, hogy valamit tenni kell. A többek között a környezetvédelmi hatóság, a közterület-felügyelet, a rendőrség, a közútkezelő, az orvosok, a tömegközlekedési cég képviselőiből álló társaság ülésén megállapították, hogy a rendelet például a gépjárműforgalom-szabályozás kapcsán hibás.

A ma hatályos jogszabály ugyanis csak a gázolaj hajtású autók tiltásáról rendelkezik a riasztási küszöb átlépésekor, s nem az ország több városában alkalmazott, a rendszámtáblákon elhelyezett, a környezetvédelmi besorolást mutató matricák alapján. Így Nagy Csaba szerint a járművek kiszűrése, ellenőrzése sem oldható meg egyszerűen. Ezzel együtt ma már vannak olyan korszerű dízelautók, amelyek károsanyag-kibocsátása egy idősebb benzines autóénál kedvezőbb.

A rendeletben emellett csak az átmenő és a belvárosi forgalom korlátozására van lehetőség, az autók Kertvárosból, Uránvárosból való kitiltását nem teszi lehetővé a jogszabály. Szintén nem szerepel benne, hogy ingyenessé lehetne tenni a tömegközlekedést a kritikus szennyezettségek idején, akár már a tájékoztatási fokozat elrendelése alatt.

Nagy Csaba lapunknak azt mondta, az érintett szervezetekkel, szakértőkkel konzultálva készíti el a város rendeletmódosítását, s majd a közgyűlés fog dönteni az új, a mainál szigorúbb, egyben egyértelműbb jogszabály elfogadásáról.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő