Még kisebb kamat?

Varga Mihály reményét fejezte ki, hogy még csökkenhet a jegybanki alapkamat.

A nemzetgazdasági miniszter az Óbudai Egyetemen tartott előadásában, hétfőn azt mondta: “reméljük, hogy egy kis alapkamat-csökkentésre még lesz lehetőség, ezt segíti az infláció historikusan alacsony szintje”.

A 2008-as gazdasági világválság magyarországi hatásairól, Rendhagyó közgazdaságtan óra címmel tartott előadásában aláhúzta: növekedési fordulat megy végbe Magyarországon, 2013-ban az ország kezd felzárkózni a régió élbolyához, a növekedés már egészségesebb gazdasági struktúrán alapul. Kérdésre úgy vélte: az évtized végén lehet reálisan arról beszélni, hogy csatlakozni lehet-e az eurózónához.

Varga Mihály elmondta: a növekedési fordulatot jelzi a GDP-bővülés háromnegyed éves adata, az, hogy éves szinten 1,7 százalékkal nőtt a magyarországi bruttó hazai termék.

A magyarországi növekedés szerkezete most sokkal egészségesebb, mint korábban, a növekedést húzó tényezők közé kezd felzárkózni a lakossági fogyasztás, és a beruházási ráta is az emelkedés irányába mutat – jelezte a nemzetgazdasági miniszter.

A miniszter kiemelte: az államháztartás finanszírozási igényéből a hiány mintegy 3 milliárd eurót jelent, 17,3 milliárd eurót tesz ki az államháztartás megújítandó finanszírozása. A finanszírozási igényből a devizaadósság 5,3 milliárd eurót tesz ki, 15 milliárd euróra rúg a forintban kibocsátott állampapírok állománya. Összességében a magyar GDP 20 százalékát fordítja az ország az adósságszolgálat finanszírozására – mutatott rá.

Varga Mihály szerint ebben a folyamatban igen kedvező az, hogy 2010 nyara óta jelentősen mérséklődtek Magyarország CDS felárai.
A következő időszak nagy feladata, hogy növelni kell a beruházások arányát, ehhez pedig bővíteni kell a vállalatok hitelezését – hangoztatta a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály elismerte, hogy a korábbi, magas hitel/betét arány az ország bankrendszerében igen kedvezőtlen tendenciákat eredményezett, most viszont az ellenkezője történik, a bankok alig nyújtanak hiteleket. A hitelnyújtás bővítését támogatja a jegybank a növekedési hitelprogrammal – tette hozzá.

A jövőben tovább kell növelni az országban a foglalkoztatási rátát, mert például a Magyarországhoz hasonló lélekszámú Csehországban mintegy 5,1 millióan dolgoznak, ezzel szemben Magyarországon 3,99 millióan – mondta előadásában Varga Mihály, hozzátéve, hogy ezen a helyzeten igyekszik javítani a kormány munkavédelmi akcióterve.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés