10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMég van családon belüli erőszak

Még van családon belüli erőszak

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet szerint Magyarországon a családon belüli erőszak kezelésére kiépített rendszer egyszerűen nem működik.

A rendőrségi tétlenség, a jogi és iránymutatásbeli hiányosságok miatt nem kapnak megfelelő védelmet a családon belüli erőszakot elszenvedő nők, akiknek az állami segítségnyújtási rendszer elégtelenségeiből kifolyólag gyakran nincs más választásuk, minthogy visszatérjenek bántalmazójukhoz – írta szerdán közzétett jelentésében a jogvédő szervezet.

„Azok az emberek, akiknek a segítségnyújtás lenne a feladatuk – rendőrök, orvosok, ügyészek, szociális munkások – gyakran magukra hagyják az áldozatokat, akik nem látnak más lehetőséget, mint visszamenni bántalmazójukhoz, aminek következtében további erőszakoskodást szenvednek el” – emelte ki Lydia Gall, a jelentés szerzője, a Human Rights Watch kutatója.

A 29 bántalmazott nővel, valamint jogászokkal, bírókkal, női szervezetekkel, szociális munkásokkal, kormányhivatalnokokkal és egyéb szakemberekkel készült interjúkon alapuló, „Addig, amíg vér nem folyik: védtelenség a családon belüli erőszak ellen Magyarországon” című jelentés tartós és brutális, a társuk által nők ellen elkövetett erőszakról számol be.

A jelentés alapját képező interjúk alanyai olyan magyar nők voltak, akiket partnereik megerőszakoltak, késsel, baltával és karddal vágtak meg, terhesen hasba ütöttek és megrúgtak, összevertek, kidobtak az erkélyről, télvíz idején bezártak a fészerbe, betörték orrukat és koponyájukat, valamint kemény pszichológiai erőszaknak tettek ki.

A HRW szerint a rendőrség gyakran elriasztja a nőket a feljelentéstételtől, nem él kellő hatékonysággal törvényi jogköreivel és olykor kifejezetten ellenségesen lép fel. A bíróságok nem nyújtanak kellő védelmet, ahogy az orvosok és szociális munkások részéről sem számíthatnak megfelelő segítségre a bántalmazott nők. Mindemellett a HRW szerint a szükséges ezer helyett csupán 29 férőhely van az úgynevezett krízisközpontokban a családon belüli erőszak áldozatai számára Magyarországon.

A jogvédő szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy 2013. július 1-ig a családon belüli erőszak nem volt különálló bűncselekmény Magyarországon, és az új tényállás is csak az erőszak legalább kétszeri megismétlődése esetére nyújt védelmet, továbbá kizárja a védett körből azokat a nőket, akik nem élnek együtt bántalmazó társukkal, kivéve, ha közös gyermekük van a bántalmazóval.

A HRW közleményében arról is beszámolt, hogy az új törvény életbe lépése után készített – a jelentésben nem szereplő – interjúk alapján a helyzet a gyakorlatban nem változott július elseje óta.

„A magyar kormánynak kiemelt kérdésként kell kezelnie a családon belüli erőszak áldozatainak védelmét. Szégyenletes lelkiismeretlenség, hogy nők, akik megpróbálnak kimenekülni egy erőszakos kapcsolatból, a támogatás helyett ellenségességbe és közömbösségbe ütköznek” – közölte Lydia Gall.

http://hrw.org/node/120199

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő